Ugrás a tartalomra

Már halhatatlan a Macik volt csatára és trénere

Létrehozva
Nagy elismerésben részesült Majoross Gergely, aki bekerült a Hírességek csarnokába.
Kép
Majoross
Majoross Gergely Miskolcon is játszott és edzősködött. Fotó: magánarchívum

Új tagot választott a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnoka az elhunyt Jakabházy László helyére: utódja a szapporói hősök egyike, a férfi válogatottunkkal történelmi, A-csoportba jutást elért csatár, a jelenlegi szövetségi kapitány. Vele már az elitben maradást is elérte nemzeti együttesünk. Majorosst, akit sokan csak Mogyinak becéznek. Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke értesítette megtiszteltetéséről.

– Nagyon meglepődtem és meghatódtam a hír hallatán – mondta a negyvenhat éves szakvezető, aki kis túlzással ezer szállal kötődik az akkor még Miskolci Jegesmedvéknek hívott klubhoz.

A sárga-feketéknél a 2010-es évek elején támadóként szolgált, majd 2014/15-ben a Macik vezetőedzője volt, tanítványait Magyar Kupa-győzelemre vezette és irányításával a magyar bajnokságban és a MOL ligában is diadalmaskodtak a miskolciak. Majoross Gergely 2024 május óta tölti be a felnőtt válogatott szövetségi kapitányi tisztségét.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.