Ugrás a tartalomra

Így teljesítenek a miskolci járatseriffek: átlagosan naponta hússzor intézkednek

Létrehozva
Elképesztő számokat hoztak a járatseriffek az elmúlt kilenc hónapban Miskolcon – fogalmazott Hollósy András péntek reggel közzétett videójában a közösségi oldalán.
Kép
Őrzik a rendet. Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Hollósy András sorolta: magatartási szabályok be nem tartása miatt 3314 esetben intézkedtek. Utazásból 1477 személyt zártak ki. Közvetlen segítségnyújtás 115 alkalommal történt. A mentőszolgálatot 86 esetben kellett értesíteni. De 21 körözött bűnözőt adtak át a hatóságoknak a járatseriffek.

Összességében tehát az elmúlt hónapokat figyelembe véve ez 5013 intézkedés. Vagyis elmondható az, hogy napi átlagban hússzor intézkedtek. Köszönjük a munkájukat

tette hozzá az alpolgármester.

Ügyelnek a rendre

Ahogy arról tavaly lapunk beszámolt, november 22-én szolgálatba álltak Miskolcon a járatseriffek. A járatkísérők az utazók biztonságára, a tömegközlekedési eszközök és a megállóhelyek rendjére és tisztaságára ügyelnek.

- Fontos ígéretünk volt, hogy rendet teszünk a miskolci közösségi közlekedési eszközökön – fogalmazott az indulásnál Tóth-Szántai József polgármester. – Bízunk benne, hogy rendezett körülmények között, tisztaságban, rendben, nyugalomban és békességben utazhatnak azok a miskolciak a közösségi közlekedési eszközökön, akiknek érvényes jegyük, bérletük van, vagy nyugdíjasként, illetve tanulóként ingyen veszik igénybe a járatokat. Azok az urak, akik ezt a feladatot a mai nap folyamán elkezdik, lehetőség szerint az összes, éppen futó miskolci közösségi közlekedési eszközön jelen lesznek. Buszokon, villamosokon mennek néhány megállót, körülnéznek a járatokon, leszállnak, és körülnéznek azokban a busz- és villamosmegállókban, ahol problémák lehetnek. Abban az esetben, ha további intézkedésre van szükség, akkor ismerve a jogszabályi lehetőségeiket és kereteiket, segítséget vesznek igénybe akár a rendőrség, akár a rendészet részéről.

Abban az esetben, ha a buszon vagy a villamoson az MVK üzletszabályzatában tiltott magatartást, rendbontást, vagy hangoskodást tapasztalnak, a járatkísérőknek joguk van a renitens utast leszállítani.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.