Ugrás a tartalomra

Dél-Korea világát idézték meg a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Mini Koreát hoztak a Miskolci Egyetemre. A Szedzsong Intézet ünnepélyes átadójával bárki számára nyitott a nyelv és a kultúra megismerése.
Preview Image
Mocsári László fotói

A hangul, vagyis a koreai ábécé napján, valamint a miskolci Szedzsong Intézet megnyitásának tiszteletére a budapesti Koreai Kulturális Központ kulturális fesztivált rendezett a Miskolci Egyetem főépületében csütörtökön. Az esemény az Eoullim („közösség, együttlét”) kezdeményezés keretében valósult meg. Célja a koreai kultúra és hagyományok sokoldalú bemutatása volt.

A program során a látogatók megismerkedhettek a koreai gasztronómiával Kim Tayeon séf irányításával, kipróbálhatták a kalligráfia művészetét a Munbangsau csoport segítségével, valamint játékos standokon keresztül betekintést nyerhettek a K-pop világába is. A fesztivál zenei részét a ROZU és a SOAK Koreai Zenetársulat fellépései tették különlegessé, akik a kortárs és hagyományos koreai zenéből adtak ízelítőt.

Ki volt Szedzsong király?

Az intézet névadója, Nagy Szedzsong király (1397–1450) a koreai történelem egyik legjelentősebb uralkodója volt, akinek nevéhez a hangul, a koreai írásrendszer megalkotása fűződik. Célja az volt, hogy mindenki számára egyszerűen megtanulható, hozzáférhető írásmódot hozzon létre, ezzel felszámolva az írástudatlanságot.

A hangul ma a világ egyik leglogikusabb és legkönnyebben elsajátítható ábécéjeként ismert, mindössze 24 betűből (14 mássalhangzó és 10 magánhangzó) áll. Sajátossága, hogy a betűk formája a beszédszervek alakját követi, így a kiejtés is könnyebben megtanulható.

Egyre többen érdeklődnek a koreai nyelv iránt

A K-pop, a filmek és a sorozatok révén ugrásszerűen megnőtt a koreai nyelv iránti érdeklődés.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora kiemelte, mekkora megtiszteltetés, hogy az egyetem otthont adhat a Szedzsong Intézetnek.

Külön büszkeség számunkra, hogy a 77 pályázó intézmény közül Európában három nyerte el a lehetőséget, ezek közül az egyik a Miskolci Egyetem. Az intézet révén közelebb hozzuk hallgatóinkhoz és a miskolciakhoz a koreai kultúrát, és bízunk benne, hogy az intézmény mérföldkő lesz a magyar-koreai nemzetközi kapcsolat építésében is.

Mit keres a Szedzsong Intézet a Miskolci Egyetemen?

Erre a kérdésre a Szedzsong Intézet kinevezett vezetője, Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója adott választ.

A magyar és a koreai nép abban nagyon hasonlót, hogy mindketten nagyon sokat küzdöttünk a környező nagyhatalmakkal. Nagyra értékeljük az önállóságot, a szabadságot. Ma Magyarországon a legnagyobb befektetők egyike Dél-Korea. Fontos számunkra, hogy megismerjük egymás kultúráját. A Miskolci Egyetemen egy hagyománytisztelő, de nagyon modern intézetet álmodtunk meg. Ezzel a megnyitó rendezvénnyel megmutatjuk, hogyan varázsoljuk az egyetemre Koreát.

Az ünnepélyes megnyitón Yu Hye Ryong, a Koreai Kulturális Központ igazgatója elmondta, a Szedzsong Intézettel tanúi lehetünk annak, hogy Magyarországon egyre nagyobb az érdeklődés és a lelkesedés a koreai nyelv és kultúra iránt.

Őszintén remélem, hogy ez az új intézet a diákok és a város polgárai számára egyaránt lehetőségek helyszínévé válik, valamint akadémiai és kulturális csereprogramok központjaként erősíti majd a kapcsolatot nemzeteink között.

A fesztivál nemcsak a koreai írás, hanem a kultúra gazdagságát és közösségteremtő erejét is ünnepelte.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.