Ugrás a tartalomra

Kiemelkedő miskolci eredmények az év legrangosabb formációs versenyén

Létrehozva
Kitettek magukért a KÖDMÖN TSE táncosai.
Kép
kodmon_zala_formacios_tancok_magyar_bajnoksaga_151012-5.jpg
Fotók: magánarchívum

„Felejthetetlen sikereket” szereztek a KÖDMÖN TSE táncosai a Zala Open 2025 – Formációs Táncok Magyar Bajnokságán, amit múlt vasárnap rendeztek meg Zalaegerszegen – tájékoztatta lapunkat Tamás Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs menedzsere.

Kép
ködmön

Úgy fogalmazott, hogy „ismét bebizonyosodott, hogy a kitartó munka, a tehetség és a közösség ereje hová repítheti a táncosokat”.

Kép
ködmön

– A KÖDMÖN TSE versenytáncosai fantasztikus teljesítményükkel kiemelkedő eredmények birtokában térhettek haza az év legrangosabb formációs versenyéről. Az egyesület felnőtt csapata immáron 18. alkalommal szerezte meg az 1. helyet, azaz a magyar bajnoki címet a Standard formáció A-ligában. Ezzel az eredménnyel kvalifikálták a csapatot a németországi Braunschweigben megrendezendő világbajnokságra – tudtuk meg.

Kép
ködmön

A junior és ifjúsági csapatok először mérettették meg magukat formációban a Magyar Bajnokságon, eredményeik büszkeséggel töltik el az egyesületet:

  • Junior társasági táncok: 3. hely
  • Nagycsoportos ifjúsági latin táncok: 3. hely
  • Kiscsoportos ifjúsági latin táncok: 5. hely
Kép
ködmön

A koreográfiákat parkettra álmodta és a csoportokat felkészítette: Simon Csaba mesterpedagógus, az egyesület elnöke és művészeti vezetője, illetve Mezei Ágnes, Simon-Szinyei Edina és Garabuczi Zsófia tánctanárok, csoportvezetők.

Kép
ködmön

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.