Ugrás a tartalomra

Kettős diplomát adó nemzetközi mérnökképzést indít az egyetem

Létrehozva
Új képzést indít, és közös kutatást végez a Miskolci Egyetem és a Pekingi Kémiai Technológiai Egyetem.
Kép
pekingi_kemiai_egyetem_20251020-ot_10.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Oktatási és képzési együttműködési lehetőségekről: többek között a kettős diplomát adó programról, valamint kutatólaboratórium kialakításáról tartottak egyeztetést a Pekingi Kémiai Technológiai Egyetem (BUCT) és a Miskolci Egyetem képviselői a Wanhua-BorsodChem Zrt. vezetőinek részvételével október 20-án, hétfőn az Egyetemvárosban. Az együttműködésben a Miskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki Kara, valamint a Gépészmérnöki és Informatikai Kara érintett, amelyek vezetői szintén megjelentek.

Kép
tradícionális kínai népzene

Az eseményről sajtótájékoztató keretében számoltak be. Ezt megelőzően tradicionális kínai zenéből kaptak ízelítőt a Miskolci Egyetem vendégei.

Több éves partnerség

„Nagy örömömre szolgál, hogy a mai alkalommal újabb lépést tehetünk előre a Miskolci Egyetem és a Pekingi Kémiai Technológiai Egyetem együttműködésében. Ebben először a nagy hagyományokkal rendelkező műszaki karok vettek részt és a kétezres évek óta folyamatosan bekapcsolódtak a társadalomtudományi területek is” – részletezte Szilágyi Roland a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese. 

Kép
Szilágyi Roland, kínai együttműködés

Hangsúlyozta, hogy a Miskolci Egyetemen számára az oktatási tevékenységben két nagyon lényeges szempont érvényesül: a nemzetköziesítés és a gyakorlatorientált oktatás. Kiemelte, hogy a Miskolci Egyetem egyik legnagyobb ipari partnere a Wanhua-BorsodChem cégcsoport. Továbbá fontos mérföldkőnek nevezte, amikor 2013-ban közösen létrehozták a Konfuciusz Intézetet, amely segít nemzetközi együttműködések szervezésében is. 

Nemzetközi képzés

Megosztotta, hogy jelenleg egy 2+2 éves képzés kialakításáról tárgyalnak, amely kettős alapdiplomát ad és elsőként az Anyag- és Vegyészmérnöki Karon, valamint a Gépészmérnöki és Informatikai Karon lesz elérhető. Az első két tanévet a Miskolci Egyetemen, a következő kettőt a Pekingi Kémiai Technológiai Egyetemen végezhetik el az ide jelentkező hallgatók. Ehhez jelentős támogatást nyújt a Wanhua-BorsodChem cégcsoport, amely ösztöndíjak finanszírozásában is részt vesz. Emellett gyakorlati, majd munkalehetőséget kínál a végzett hallgatók számára. 

Kép
kínai egyetemi együttműködés

Elmondta, hogy a két egyetem közös laboratóriumi fejlesztési projektet is indított. Egy olyan új laboratórium fejlesztését pályázták meg, ahol megújuló energiával kapcsolatos kutatásokat fognak végezni. 

Eredményes együttműködés

SU, Haijia a Pekingi Kémiai Technológiai Egyetem rektorhelyettese felidézte a két felsőoktatási intézmény eddigi együttműködését a miskolci Konfuciusz Intézet megalapítása kapcsán. Ez a világszerte ötszáz hasonló intézet közül kiemelkedik, hiszen 14 oktatási helyszínnel, több mint 670 kínai nyelvórát kínált és több mint négyezer diák számára tette lehetővé a kínai kultúra megismerését. Ezenkívül több mint ötszáz kulturális rendezvénynek adott otthont, amin csaknem százezer érdeklődő vett részt. 

Kép
SU, Haijia kínai egyetemi együttműködés

„Az elmúlt 12 évben aprólékosan és kemény munkával építettük ezt a hidat a két egyetem között, amely egyetlen magból virágzó fává nőtt. A Wanhua-BorsodChem cégcsoport támogatásával pedig érett együttműködési rendszer jött létre” – jelentette ki SU, Haijia. 

Hozzátette, hogy a most induló közös képzést megalapozó együttműködési megállapodást már 2025. augusztusában aláírták a felek. 2026 márciusában tervezik az első hallgatói csoport kiválasztását.

Utánpótlás az iparban

„A BorsodChem számára mindig elemi fontosságú volt, a magasan képzett szakmai utánpótlásképzés. A természettudományok népszerűségének csökkenése miatt ez különösen nagy erőfeszítéseket követelt a mérnöki: vegyész, gépész, villamosmérnök szakmákban” - sorolta Varga Béla a Wanhua-BorsodChem cégcsoport alelnöke. 

Kép
Varga Béla, BorsodChem alelnök, kínai egyetemi együttműködés

Felhívta rá a figyelmet, hogy a két egyetem és a cégcsoport együttműködésével egy 2011-es cégvezetői terv vált valóra, amelynek minden fél nyertese. Borsod-Abaúj-Zemplén megye vegyipari vállalataival közösen kezdeményezték a Miskolci Egyetem vegyészmérnök képzésének létrehozását, amely így kínai szakmai támogatást is élvezett. 2019-ben az akkori Műszaki Anyagtudományi Karon elindult a helyi vegyészmérnök képzés alap-, majd 2021-ről mesterszakon. 2022-től ezt a képzést kihelyezett formában Kazincbarcikán is meghirdették. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.