Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Egyszerűsített polgári per

Létrehozva
Miskolci levélírónk levelében leírta, hogy egy vállalkozással kíván szerződést kötni. A részére megküldött szerződés tervezetében találkozott egy olyan kikötéssel, amit nem ért.

E szerint, a felek megállapodnak, hogy jogvita rendezésére egyszerűsített polgári pert vesznek igénybe. Kérdezi olvasónk, hogy mi ez a jogintézmény, és lehet-e neki ebből hátránya, ha elfogadja ezt a szerződési feltételt?

Az egyszerűsített polgári per 2025. augusztusától hatályos új eljárás a magyar polgári perrendtartásban. Célja, hogy a hagyományos, sokszor éveken át elhúzódó perekhez képest gyorsabb, költséghatékonyabb megoldást nyújtson.

Ez az eljárás kizárólag a felek előzetes, írásbeli megállapodása alapján kezdeményezhető, és főként szerződéses jogviták rendezésére alkalmas. Bizonyos ügytípusokban, például személyi állapotot érintő, vagy fogyasztóvédelmi perekben, és munkajogi jogvitákban nem alkalmazható.

Az egyszerűsített perben az eljárás teljesen írásbeli, nincs tárgyalás, tanú meghallgatás vagy bonyolult peres cselekmény, mint az ellenkérelem módosítása vagy viszontkereset. A bíróság a kérelem beérkezését követően, 8 napon belül intézkedik, az alperesnek pedig csupán 15 napja van a válaszadásra. Csak írásbeli bizonyítékok és szakértői vélemények fogadhatók el, a tanúk vagy személyes meghallgatás kizárt. Az eljárás során kötelező a jogi képviselet, ami biztosítja a szakszerű eljárást.

A per költségei kedvezőbbek, az illetékek 70 százalékosak az általános szabályokhoz képest. Az ítélet 30 napon belül megszületik, és jogorvoslatra csak szűk körben van lehetőség, főleg az eljárási hibákra és jogszabálysértésekre lehet hivatkozni. Másodfokon a fellebbezési határidő lerövidül 8 napra, és nincs lehetőség felülvizsgálatra a Kúriánál.

Összességében az egyszerűsített polgári per gyors, költségkímélő eljárást kínál azoknak, akik előre megállapodnak ennek alkalmazásában, vállalva a perjogi garanciák és bizonyítási lehetőségek szűkösebb körét is, különösen szerződéses vitákban, ahol fontos a gyors jogi rendezés és kiszámíthatóság.

dr. Strassburger Gyula ügyvéd

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.