Ugrás a tartalomra

Így változott az MVK menetrendje az őszi szünet alatt

Létrehozva
A változó utasforgalomnak megfelelve némileg kevesebb busz és villamos közlekedik a héten, az egyetemvárosba pedig, ahol nincs szünet, 22-es jelzéssel indulnak plusz járatok.

Ahogyan arról a minap.hu az elmúlt héten hírt adott tanszüneti menetrendet léptetett életbe az iskolai őszi szünet idejére a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. Juhász János szolgáltatási és műszaki igazgató a Miskolc Televízió híradójának, a Miskolc Mának elmondta, október 27. és 31. között némileg kevesebb járat jár a város útjain, így igazodnak ahhoz, hogy a szüneten lévő diákok miatt az utas is kevesebb a buszokon, villamosokon.

Kép
mvk_tanszuneti_menetrend_20251028-ot_01.jpg
Juhász János. Fotó: Osztie Tibor

Az egyetemen azonban ilyenkor nincsen szünet, az MVK pedig ehhez is alkalmazkodott. A héten éppen ezért 22-es jelzéssel indulnak autóbuszok a Búza térről az Egyetemvárosba, így szeretnénk biztosítani azt, hogy az egyetemisták ebben az időszakban is kényelmesen érhessen be előadásaikra 

– tette hozzá a szolgáltatási és műszaki igazgató.

Az őszi tanszüneti menetrendről szóló cikkünket itt, míg a 22-es autóbuszról szólót, benne a járat menetrendjével itt találja.

Címkék

Ez is érdekelhet

Újra felnőtt meccseket játszanak a Népkertben
MiskolcSport
Labdarúgás: döntött az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén (vár)megyei igazgatóságának versenybizottsága.
Augusztusban érvényüket veszítik a régi, könyv típusú személyi igazolványok
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok augusztus 3-án végleg érvényüket veszítik. Azoknak az állampolgároknak, akik ilyennel rendelkeznek, új, elektronikus személyazonosító igazolványt (eSzemélyi) kell igényelniük bármely kormányablakban.
Miskolc csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez
MiskolcKörnyezet
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a holland Fair Resource Foundation indított. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a műanyag cigarettaszűrők okozta környezeti problémákra.
A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.