Ugrás a tartalomra

„A jövő a multi-generációs munkahely”

Létrehozva
Népszerű generációkutató volt a miskolci MCC vendége szerdán.
Kép
Steigervald
Fotók: Osztie Tibor

„Hiszek abban, hogy a generációk megértésén keresztül lehet a leginkább eredményeket elérni. A jövő a multi-generációs munkahely, ahol ugyanúgy szükség van a 30 alattiak, mint az 55 év felettiek egyenlő mértékű integrálására” – vallja Steigervald Krisztián.

A generációkutató, tréner küldetésének tartja, hogy hidat építsen a különböző nemzedékek között, és segítse megérteni: egyik generáció sem jobb, vagy rosszabb, mint a másik, csak más.

Kép
Steigervald

Szerdán ezúttal a miskolci MCC vendége volt. Korábban a BOKIK Székházában is a munka világában előforduló generációs nehézségekről és áthidalási lehetőségeikről beszélt. Ahogy arról lapunk beszámolt, felhívta arra a figyelmet, hogy a Z-generáció (1995-től 2009-ig születettek) képviselőinek a platformja már nem a Facebook, ezért a munkaadók ott nem fogják tudni megszólítani őket semmilyen kampánnyal. Mindazzal együtt, hogy a Facebook-ot a legfiatalabbak is használják információszerzésre, de nem ott kommunikálnak egymással, hanem például a Tik-Tokon.

A generációkutató felvetette azt a problémát is, hogy kevés a képzett munkaerő, ezért szükséges lehet, hogy a cégek toleránsak legyenek a viselkedésbeli eltérésekkel szemben. Ahelyett, hogy azonnal elbocsátanák a beilleszkedési nehézségekkel küzdő fiatalokat, jobban teszik, ha inkább megtanítják őket a még sokszor 20. századi vállalati kultúrára. Pontosan azért, hogy hozzáférjenek és használni tudják az egyébként értékes plusz, akár digitális tudásukat, amivel az idősebb munkavállalók már nem feltétlenül rendelkeznek – summázta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.