Ugrás a tartalomra

Estére hozzánk is vastagabb felhők érkeznek

Létrehozva
A hőmérséklet 12-17 Celsius-fok között alakul napközben.

A pára, köd fokozatosan feloszlik, de a déli tájak fölé alacsonyszintű felhőzet érkezik, amely északnyugat felé terjeszkedik, így a Dunántúlon már lehetnek tartósabban felhős vidékek is. Estétől pedig már a keleti országrészbe is vastagabb felhők érkeznek, ott helyenként eső, zápor is előfordulhat.

A déli, délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérik élénk, Sopronnál olykor erős lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12, 17 fok között várható, ennél hidegebb a tartósabban felhős helyeken lehet. Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő – írja péntek reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

Ahogy az előző napokban megszokhattuk, a város keleti, déli részein mértek rosszabb értékeket a levegő minőségét illetően, a város nagy részében viszont megfelelő és jó adatok érkeztek péntek reggel a mérőállomásokról. Minderről bővebben a pmmonitoring.hu oldalon tájékozódhat.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.