Ugrás a tartalomra

Miskolc diákolimpiai bajnokait köszöntötték a Városházán

Létrehozva
Miskolc város legjobb diákolimpiai versenyzőit díjazták. A több mint félszáz országos bajnok mellett a diákolimpia városi versenyeinek győztesei is elismerésben részesültek.
Kép
fotó: Juhász Ákos
A város legjobb diákolimpiai versenyzőit köszöntötték a városházán. Fotó: Mocsári László

A Miskolc Városi Diáksport Szövetség díjátadó ünnepségét tartották kedden délelőtt Miskolcon, a Városháza Dísztermében. Az eseményen elsőként Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere köszöntötte a 2024/25-ös évad legjobb miskolci diákolimpiai versenyzőit, majd Lódi Gábor, a városi diáksport szövetség elnöke tartott rövid szakmai beszámolót.

A rendezvényen Miskolc polgármestere és a diáksport szövetség vezetője mellett Hollósy András miniszteri biztos, Miskolc alpolgármestere, valamint Molnár Péter, a Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke közreműködött a díjátadásban.

Az előző versenyszezonban 65 miskolci fiatal szerzett országos diákolimpiai bajnoki címet, rajtuk kívül a Miskolc városi diákolimpiai versenyeken a legeredményesebben szerepelt csapatokat díjazták, valamint a város iskolái közötti pontversenyek dobogósai részesültek elismerésben.

Preview Image
Nézd meg a galériánkat is!

Miskolci országos diákolimpiai bajnokok, 2024/25

ATLÉTIKA
Ügyességi csapatbajnokság magasugrás, IV. korcsoport fiú csapat: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda (Buday Benedek Tamás, Gnándt Levente, Gnándt Viktor, Pabis Zétény Attila, Ormai Gergely, testnevelő: Kajtor Csaba).
Ügyességi csapatbajnokság távolugrás, V-VI. korcsoport lány csapat: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda (Boldogh Boróka Erzsébet, Hunfalvay Emese, Lalik Petra, Kisely Szonja, Visnyiczki Nóra, testnevelő: Kajtor Csaba).
Mezei futás, IV. korcsoport leány csapat: Herman Ottó Gimnázium (Fischer-Colbrie Fédra, Les Flóra, Marjas Lili Anna, Gaál Adél, Béres Vanda, testnevelő: Bobcsák Krisztina).
100 m síkfutás, V. korcsoport leány: Enyedi Lili (Miskolci Herman Ottó Gimnázium, testnevelő: Bobcsák Krisztina).
400 m síkfutás, VI. korcsoport, leány: Lalik Petra (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, testnevelő: Virosztekné Szakál Ildikó).

Kép
Miskolci Diáksport Szövetség díjátadó ünnepsége a városházán

FLOORBALL
III. korcsoport fiú: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda (Láda Zaránd István, Nagy Ádám István, Espán Erik, Nagy Kende Zalán, Tóth Gergely, Kőrösi Csongor, testnevelő: Molnár Attila).
IV. korcsoport fiú: Herman Ottó Gimnázium (Fridrik Bende Máté, Szak Levente Vince, Puskás Zekő, Takács András Bende, Fridrik Balázs Álmos, testnevelő: Bobcsák Krisztina).
VI. korcsoport fiú: Diósgyőri Gimnázium (Veres-Fucsku Bence Dániel, Benedek Gergő, Oravecz Marcell, Krausz Márton, Zsámbok Zalán, Soltész Bálint Sándor, testnevelő: Pecsét Tibor).

Kép
Miskolci Diáksport Szövetség díjátadó ünnepsége a városházán

KÉZILABDA
B kategória, V-VI. korcsoport lány csapat: Herman Ottó Gimnázium (Fodor Fanni, Forrai Eszter Eliza, Forrai Fanni Kata, Galuska Bianka, Hegymegi Lili, Herr Szonja, Kiss Júlia, Konc Ágota, Krucsai Hanna Eszter, Kurmai Emma, Kuty Jázmin Anna, Scott Elizabeth, Vágó Rebeka, Varga Petra Enikő, testnevelő: Papp-Dudás Renáta).
KOSÁRLABDA
B kategória, V-VI. korcsoport lány csapat: Herman Ottó Gimnázium (Bencze Ottília Angéla, Gábor Emma, Herr Szonja, Kertész Éva Zsófia, Nagy Jázmin Andrea, Suhajda Linda, Tóth Noémi Kiara, Urbán Blanka, Varga Petra Enikő, testnevelő: Varga Dénes).

Kép
Miskolci Diáksport Szövetség díjátadó ünnepsége a városházán

TORNA
B kategória, csapatverseny, V-VI. korcsoport lány: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda (Lupkovics Leona, Kisely Szonja Mira, Hunfalvay Emese, Czinege Brigitta, testnevelő: Virosztekné Szakál Ildikó).
B kategória, egyéni összetett, V-VI. korcsoport lány: Czinege Brigitta (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, testnevelő: Virosztekné Szakál Ildikó).
B kategória, egyéni összetett, IV. korcsoport fiú: Győri András Bálint (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, testnevelő: Virosztekné Szakál Ildikó).
ÚSZÁS
50 méter gyors, II. korcsoport leány: Karczag Kira Jázmin (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, testnevelő: Molnár Attila).
100 méter hátúszás, V-VI. korcsoport fiú: Dóka Ádám (Diósgyőri Gimnázium, testnevelő: Petre Márton József).

Kép
Miskolci Diáksport Szövetség díjátadó ünnepsége a városházán

Miskolc városi diákolimpiai bajnokságok győztesei, 2024/25

I-IV. korcsoport (14 év alattiak)
ASZTALITENISZ: Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
ATLÉTIKA, egyéni és váltófutás: Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda
ATLÉTIKA, mezei futás: Miskolci Herman Ottó Gimnázium
ATLÉTIKA, többpróba: Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda
ATLÉTIKA, ügyességi és váltófutás: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
FLOORBAL: Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda
FUTSAL: Diósgyőri Gimnázium
JÁTÉKOS SPORTVERSENY: Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
KÉZILABDA: Herman Ottó Gimnázium
KOSÁRLABDA: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
LABDARÚGÁS, fiú: Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola
LABDARÚGÁS, leány: Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola
RÖPLABDA: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
ÚSZÁS: Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola

Kép
Miskolci Diáksport Szövetség díjátadó ünnepsége a városházán

V-VI. korcsoport (14 év felettiek)
ASZTALITENISZ: Avasi Gimnázium
ATLÉTIKA, egyéni és pálya: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
ATLÉTIKA, mezei futás: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
ATLÉTIKA, ügyességi és váltó csapat: Diósgyőri Gimnázium
FLOORBALL: Diósgyőri Gimnázium
FUTSAL: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
KÉZILABDA „A” kategória: Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon
KÉZILABDA „B” kategória: Herman Ottó Gimnázium
KOSÁRLABDA „A” kategória: Diósgyőri Gimnázium
KOSÁRLABDA „B” kategória: Diósgyőri Gimnázium
LABDARÚGÁS, fiú: Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Technikum
LABDARÚGÁS, leány: Diósgyőri Gimnázium
RÖPLABDA „A” kategória: Diósgyőri Gimnázium
RÖPLABDA „B” kategória: Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Technikum
TORNA: Avasi Gimnázium
ÚSZÁS: Földes Ferenc Gimnázium

Kép
Miskolci Diáksport Szövetség díjátadó ünnepsége a városházán

Összetett pontversenyek

A 2024/2025-as tanév Miskolc város általános iskolai diákolimpiai összetett pontversenyének végeredménye
1. Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda
2. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
3. Herman Ottó Gimnázium

A 2024/2025-as tanév Miskolc város középiskolák diákolimpiai összetett pontversenyének végeredménye: 
1. Diósgyőri Gimnázium
2. Herman Ottó Gimnázium
3. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon.

Kép
Miskolci Diáksport Szövetség díjátadó ünnepsége a városházán

Címkék

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.