Ugrás a tartalomra

Autóvezetési tippek, hogy ősszel is mindenki biztosan hazaérjen

Létrehozva
A hosszabb követési távolság és köd esetén a ködlámpa használata életet menthet az őszi, csúszós utakon és rossz látási viszonyok között.
Kép
kodben_vezetes_varmegyei_rendorseg_facebook.jpg
Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook

A november számos kihívás elé állítja a gépkocsivezetőket, hiszen gyakran ködös az idő, vagy a szemerkélő, néha záporszerűen lehulló eső és a reggelre megfagyott pára csúszóssá teszi az utakat. Azért, hogy olvasóink elkerüljék a baleseteket, stábunk szakértőtől kért hasznos autóvezetési tanácsokat erre az időszakra. 

- Ködös időben az autóvezetés legnagyobb negatívumai észlelhetők. Egyrészt csökken a látótávolság, másrészt jobban csúszik az út a ráhullott levelektől, az esőtől és a hideg, párás időjárástól és így megnő a fékút. Ez azt jelenti, hogy nagyobb távolság alatt tudunk megállni és rövidebb távolságon látunk előre – részletezte Bencze Csaba, a Bencze Autósiskola tulajdonosa és vezetője. 

Kép
baleset_szentpeteri_kapu_rafutasos_251114_ki-2.jpg
Ráfutásos baleset a Szentpéteri kapuban. Fotó: Kujan István

Hangsúlyozta, ezért óvatosabban kell közlekedni és érdemes hosszabb időt hagyni magunknak, hogy bármilyen különleges esetet le tudjunk reagálni. Ezenkívül az autó lámpáinak előkészítése is lényeges. 

- Indulás előtt fontos, hogy letisztítsuk a személygépkocsi lámpáit, ködlámpáit és ellenőrizzük, hogy azok működnek-e. Amikor köd van, ne felejtsük el az utóbbiakat is használni! Jól tesszük, ha a megszokottnál hamarabb indulunk útnak és nagyobb követési távolságot tartunk. Amikor pedig fékezni szükséges, kezdjük el időben és ne az utolsó fél méterre hagyjuk, főleg, ha csúszós az út! Mindig számítanunk kell rá, hogy akár az előttünk lévő is megcsúszhat. A kátyús, nyomvályús utakon akár keresztbe is fordulhat egy autó – fejtette ki az autósiskola vezetője. 

Kép
suru_kod_auto_pixabay.jpg
Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

A téma kapcsán több miskolci is megosztotta kollégáinkkal autóvezetési tapasztalatait. 

- Esőzésnél a csúszós, nyálkás utakra, mínuszoknál pedig a páralecsapódásra kell vigyázni. Lehet, hogy éjszaka mínusz van, reggel pedig nem, de a páralecsapódáson képződött jég megmarad, amin könnyen megcsúszik, kisodródik az autó, sőt akár átcsúszik a másik sávba, vagy felborul. A vezetőnek párás ablaküveg mellett jobban kell figyelnie, hogy észrevegye a gyalogost a zebrán – mondta Szlávik Viktor. - Ősszel mindig óvatosabban haladok a kocsival és betartom a sebességkorlátozási szabályokat, illetve az útviszonyoknak megfelelően közlekedem – fűzte hozzá. 

- Ötvenegy éve vezetek, de mégis azt mondom, hogy ködben jobb, ha az ember nem megy sehová, mert az élete fontosabb, mint az autó. Én is inkább felszállok a buszra, de ha nagyon csúszik az út, akkor otthon maradok. Talán ennek is köszönhető, hogy eddig még nem volt nagy balesetem és tízes biztosítási kategóriában vagyok – osztotta meg Orbók Aladár

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.