Ugrás a tartalomra

Új információk a szerdai vonatgázolás sérültjéről

Létrehozva
Elütött egy embert a vonat szerda este 6-7 óra között Miskolcon.
Kép

Ahogy arról a minap.hu szerda este beszámolt, elütött egy embert a Miskolc-Tiszai pályaudvarról Ózdra közlekedő személyvonat Miskolcon, a Bajcsy-Zsilinszky utca közelében.

A szerencsétlenül járt emberhez mentő érkezett, a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói segítettek a szerelvény nagyjából ötven utasának átszállni a mentesítő járatra.

A szerdai vonatgázolás kapcsán lapunkkal annyit közöltek a mentők, hogy a helyszínről egy 60 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba a bajtársak.

A rendőrség részéről Varga Rudolf sajtóügyeletes azt is megerősítette, hogy feltehetőleg öngyilkos akart lenni a férfi, ezért lépett a sínekre, az érkező vonat elé. Hozzátette: államigazgatási eljárás keretében vizsgálják az esetet.

Van segítség! Bárki kerülhet olyan krízishelyzetbe, amelyet külső segítséggel tud átvészelni. Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévőknek fenntartott, ingyenesen hívható 06-80/820-111-es telefonszámot! Baj esetén pedig a 112-es segélyhívó számot.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.