Ugrás a tartalomra

Ez nagy buli volt – idén sem volt érdemes kihagyni az egyetemi Gólyabált!

Létrehozva
Bálszépe-választás, élőzenei koncertek és táncshow – idén is változatos programmal várta a hallgatókat a Miskolci Egyetem Gólyabálja.
Preview Image
Gólyabál a Miskolci Egyetemen - Horváth Csongor képgalériája

Péntek este megtelt élettel a Miskolci Egyetem főépülete: idén is megrendezték az idei gólyabált, ahol fogadalomtétel és látványos programok fogadták az elsőéveseket.

Az esemény hivatalos megnyitóján Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora köszöntötte a hallgatókat, majd Veres Pál, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kurátora lépett színpadra, aki személyes nosztalgiával idézte fel saját gólyabál-élményét. Beszédében hangsúlyozta: a bál egyszerre a közösséghez tartozás és az önálló egyetemi élet kezdete.

Kép
Gólyabál a Miskolci Egyetemen
Fotók: Horváth Csongor

A város vezetése is jelen volt: Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere kiemelte, miért különleges ez az este minden évben.

A gólyabál mindig is a kettősség miatt volt különleges: a szórakozás és a fogadalomtétel estéje. Egyszerre könnyed, miközben egy pontján nagyon komoly és ünnepélyes. Ma este egy olyan fogadalmat tesztek, ami egy életre szól

– mondta.

Kép
Gólyabál a Miskolci Egyetemen

A hallgatók nevében Kertész Milán, a ME-HÖK elnöke köszöntötte az elsősöket.

Gratulálok minden újonnan felesküdött gólyának. Kívánom, hogy az itt töltött 3–9 évetek élményben gazdag legyen

– fogalmazott.
 

Kép
Gólyabál a Miskolci Egyetemen
A Miskolcz-Revital TSE is fellépett a bálon. Fotó: Horváth Csongor


Bejelentette továbbá, hogy a Hallgatói Önkormányzat csatlakozik az országos cipősdoboz akcióhoz, amelyről hamarosan részletes tájékoztatást kapnak az érdeklődők az egyetem és a HÖK felületein.

Kép
Gólyabál a Miskolci Egyetemen

A hivatalos ceremónia után kezdetét vette az est könnyedebb része: bálszépe-választás, élőzenei koncertek és táncshow vezette át a közönséget az éjszakába. A három helyszínen zajló programok között ott volt a nagyszínpad dj-sorozata, a teraszon a tűzzsonglőr előadása, valamint az előcsarnok koncertjei és fellépései, amelyek hajnalig mozgásban tartották a campus közösségét.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.