Ugrás a tartalomra

Újabb botlatókövek állítanak emléket a holokauszt miskolci áldozatainak

Létrehozva
A kövek Roth Anni, Forgács Andor, Robicsek Valéria, Szerényi Gábor és Czukor Magdika emlékét őrzik.
Preview Image
Újabb botlatókövek Miskolc belvárosában - Mocsári László képgalériája

Öt új botlatókő került Miskolc járdáira. Öt új pont, ahol a város megállásra és emlékezésre hív. A Városháza tér 7., a Rákóczi utca 32. és a Széchenyi utca 90. előtt pénteken elhelyezett kövek a holokauszt helyi áldozatainak állítanak emléket: Roth Anninak, Forgács Andornak és feleségének, Robicsek Valériának, valamint a tragikusan fiatalon elhurcolt Szerényi Gábornak és Czukor Magdikának. Az apró, talpunk alatti réztáblák egy-egy élet sorsát idézik meg – olyanokét, akiket ugyanazon utcák falai között értek utol a történelem legsötétebb pillanatai.

Kép
botlo_kovek_251121ml-21.jpg

A Városháza térnél felhelyezett első követ Hollósy András, Miskolc alpolgármestere és Bálint Anna, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Buktatókövek projektjének koordinátora közösen helyezték el. Az alpolgármester hangsúlyozta: 

Miskolc mindig is egy befogadó város volt, és Miskolc attól volt erős, hogy sokszínű volt – kultúrájában, vallásában és identitásában is.

Kép
botlo_kovek_251121ml-10.jpg
Fotók: Mocsári László

Az idei öt új botlatókő nemcsak neveket és évszámokat rögzít, hanem a város kollektív emlékezetét is gazdagítja. A járdába süllyesztett apró táblák szándéka éppen az, hogy megakasszák a lépést – hogy egy pillanatra mindenki megálljon, elolvassa a neveket, és tudatosítsa: ezek az emberek is ugyanazon utcák lakói voltak, ugyanazt a várost hívták otthonuknak.

Kép
botlo_kovek_251121ml-12.jpg

A botlatókövek pontos helyszíne megtekinthető a Mazsike interaktív térképén. Ez lehetőséget ad mindenkinek, hogy tudatosan keresse fel az emlékpontokat, és elmélyedjen az egyes sorsokban. (). Az első botlatóköveket egyébként csaknem tíz évvel ezelőtt, 2016-ban helyezték el Miskolc belvárosában

Kép
botlo_kovek_251121ml-13.jpg

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.