Egy héten át tartó koncertsorozattal és szakmai programokkal várja a közönséget a 31. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó. A november 23–30. között megrendezendő program nyitókoncertjét vasárnap délután tartották meg az Avasi református templomban.
A megnyitón Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott, a zene legnagyobb csodája az, hogy képes hidakat építeni ember és ember között, úgy képes formálni közösséget, hogy közben nem kér mást, csak nyitott fület és nyitott szívet.
Veczán Pál több mint három évtizeddel ezelőtt valami rendkívülit kezdett el, hidat kívánt építeni egyház és egyház, közösség és közösség között. Olyan úton indult el, amelynek gyümölcseit Miskolc város polgárai, ma mi együtt élvezzük, és ami évről évre bizonyítja, hogy a zene valóban összeköt. Koncertjei, a gyerekek zsoltáréneklő versenye, a közös ünneplés mind-mind gazdagabbá tesz minket. Nemcsak művelődünk, nemcsak együtt vagyunk, hanem érezzük azt is, hogy minden kórusmű, minden hang egy közös hálaadás része
– hangsúlyozta.
A hét folyamán minden nap más-más miskolci templomban hallhatók kórushangversenyek – a Selyemréti Szent István Király Templomtól a Mindszenti és a Minorita templomon át egészen a Belvárosi Református és Evangélikus templomokig – mondta el érdeklődésünkre Veczán Pálné, a rendezvény főszervezője.
Nagyon fontos momentuma minden évben a programnak a Zsoltáréneklő verseny, amit a hétfői napon rendezünk meg a Fráter György Katolikus Gimnáziumban. Ezt hatodik évre szervezzük meg és nagyon nagy öröm számomra, hogy évről évre egyre több fiatal jelentkezik. Tavaly 212-en, idén már háromszázan jelentkeztek. A másik különleges alkalom a jövő hétvégi kórus mesterkurzus lesz a Zenepalotában, amit a miskolci egyetem Bartók Béla zeneművészeti karának együttműködésével szervezünk meg
– mondta.
A program nyitókoncerje egyben Kormány Attila emlékkoncert is volt. Kormány Attila, az avasi templom kántora, a Lévay József Református Gimnázium korábbi karnagya 2024-ben hunyt el és óriási űrt hagyott maga mögött. Ezért is döntöttek úgy a szervezők, hogy ezen az alkalmon rá emlékeznek. A programon olyan kórusok léptek fel, akik így, vagy úgy, de kötődtek Kormány Attilához. Ilyen volt a Kossuth gimnázium 1991-1995 közötti kórusa is, melynek tagja volt Gúr Péter Attila, a MESZEGYI igazgatója, így a rendezvényen ő is énekelt.
Attila mindannyiunkra nagy hatással volt, kapcsolatban maradtunk vele az elmúlt évtizedekben is, nyugodtan mondhatom, hogy tanítványokból barátai lettünk, rendszeresen találkoztunk is. Tavaly sajnos már az a szomorú apropó hozott össze minket, hogy kívánságára mi énekeltünk a temetésén, ezt követően kaptunk felkérést a mai emlékkoncertre. A mai fellépésre olyan dalokat gyűjtöttünk össze, melyeket három évtizeddel ezelőtt vele énekeltünk, az utolsó dalt pedig másfél évvel ezelőtt, az utolsó kórustalálkozónkon tanította meg nekünk már nagy betegen
– részletezte Gúr Péter Attila.
A 31. Veczán Pál Egyház zenei Kórustalálkozó programjait ezen az oldalon találják meg.