Ugrás a tartalomra

Minifesztivált rendeznek decemberben Cziffra György emlékére Miskolcon

Létrehozva
Az egyetem és a Cziffra Fesztivál közös rendezvényén a zongoraművész életét és örökségét idézik meg.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Minifesztivált rendeznek december elsején Cziffra György Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész emlékére a Miskolci Egyetemen, ahol filmvetítés, kiállítás és prózai est is várja az érdeklődőket - közölte az egyetem kommunikációs központja csütörtökön az MTI-vel.

Az egyetem és a Cziffra Fesztivál közös rendezvényén a zongoraművész életét és örökségét idézi meg a délután négytől vetített Cziffra100 - Tele van a két kezem boldogsággal című dokumentumfilm, amely a zongorista életútját tárja a közönség elé. A film forgatókönyvét a rendező, Petrovics Eszter írta - közölték.

Délután ötkor megkoszorúzzák a 2023-ban felavatott Cziffra-emléktáblát, majd az első emeleti galériában megnyitják az Árnyékból a fénybe című tárlatot, amelynek kurátora Kiss Eszter Veronika zenetörténész. Az utazó kiállítás Cziffra György életútját mutatja be újságcikkeken, kritikákon és személyes történetek felidézésén keresztül.

A közlemény szerint a tematikus napot este hattól a Díszaulában Gubik Petra és Balázs János közös estje, a Találkát adott a sors zárja, amelynek dramaturgja O. Horváth Sári. Az előadás többek között arra koncentrál, hogyan határozták meg Cziffra György útját kapcsolatai.

A filmvetítésre és a december 23-ig látogatható kiállításra a belépés díjtalan, míg a prózai estre a Cziffra Fesztivál honlapján vásárolhatók jegyek. A Cziffra Fesztivál támogatója a Miniszterelnökség és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. - írták.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.