Ugrás a tartalomra

A jövő turizmusa formálódik Miskolcon

Létrehozva
Miskolc a technológia és a turizmus metszéspontján keresi a jövő útját: a Turisztikai Innovációs Nap 2025-en szakemberek és városvezetők közösen rajzolták fel, hogyan formálhatják át az ágazatot az új technológiák és a megújuló városi attrakciók.
Kép
rre: 2g4a7001.JPG
Fotók: Juhász Ákos

A Turisztikai Innovációs Nap 2025 idén azt a kérdést állította középpontba, hogyan formálhatja a technológia, a mesterséges intelligencia és az adatvezérelt gondolkodás a jövő miskolci turizmusát. A rendezvény különlegessége volt, hogy Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József ezúttal avatárján keresztül mondta el köszöntőjét.

A polgármester hangsúlyozta: Miskolc számára a turizmus jövője nem kihívás, hanem lehetőség. Mint mondta, a technológiai fejlődés ma már nem távoli fogalom, hanem a mindennapi fejlesztések alapja.

Kép
2g4a6943.JPG

– Miskolc olyan város, ahol a hagyomány és az innováció egymást erősítik, és ahol együtt formáljuk a jövő turisztikai élményeit – fogalmazott.

Kiemelte: a város célja, hogy a mesterséges intelligencia mintavárosaként az új technológiát a működés szolgálatába állítva gyorsabbá, pontosabbá és hatékonyabbá tegye a mindennapi folyamatokat – ennek pedig egyik kulcsterülete éppen a turizmus.

Kép
2g4a6967.JPG

A rendezvényen megszólalt Hollósy András alpolgármester is, aki egyenes hangvételben mutatott rá arra, hol kezdődik valójában az innováció. – Legyünk őszinték és tárgyilagosak: akkor tudunk valamit fejleszteni, ha van mit.

Kiemelte: Miskolc turizmusának jelenlegi legfontosabb feladata a két legnagyobb attrakció, a Barlangfürdő és a Diósgyőri vár felújításának befejezése. Mint emlékeztetett, a vár évente mintegy 150 ezer, a Barlangfürdő a leégése előtt körülbelül 300 ezer látogatót fogadott.

Kép
2g4a6872.JPG

A köszöntők után kezdetét vették a turisztikai és mesterségesintelligencia-tematikájú előadások, amelyek a fejlesztések irányairól, a város lehetőségeiről és a jövőre készülő szakmai elképzelésekről adtak átfogó képet.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.