Ugrás a tartalomra

Karbonkvóták - új horizont az ipar egén vagy zöld délibáb

Létrehozva
A modern tudomány jelenleg a széndioxidot nevezi meg, mint az éghajlatváltozásért leginkább felelős vegyületet, az országok küzdenek is ellene, többek között karbonkvóták meghatározásával. A kérdést, hogy ez hatékony eszköz-e az MCC-ben járták körül kedd délután.
Kép
mcc_karbonkvota_251125ml-1.JPG
Karbonkvóta - új horizont vagy zöld délibáb? Előadás az MCC-ben. Fotó: Mocsári László

A kérdés úgy is hangozhat, hogy a karbonkvóták hatása az éghajlatváltozásra vajon egy új horizont a tudomány és az ipar egén, vagy csupán egy „zöld” délibáb?

A miskolci Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében megtartott keddi rendezvényen ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is választ kaphattak azok, akik ellátogattak a szakmai eseményre, amelyen Kitta Gergely, az MCC intézetekért felelős igazgatója és Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója voltak a vendégek. A két szakértő és a hallgatóság egyebek mellett arra kereste a választ, hogy hogyan állunk a 2015-ös Párizsi Klímaegyezményben és a 2019-es Európai Zöld Megállapodásban meghatározott nemzetközi, környezeti fenntarthatósági célok teljesítésében? Avagy, hogyan tervez karbonsemlegessé válni 2050-ig az Európai Unió, és milyen eredményeket tud felmutatni Magyarország ezen a téren?

Kép
mcc_karbonkvota_251125ml-6.JPG

Górcső alá vették azt a kérdést is, hogy vajon az úgynevezett karbonkvóta-rendszer mennyiben járul hozzá a széndioxid-kibocsátás valódi csökkentéséhez? Egyáltalán hozzájárul-e, úgy, hogy a kibocsátási kvóták eladhatók. Tehát amit nem az egyik ország bocsát ki, azt a másik fogja. Továbbá, hogy milyen eszközökkel akarja az EU a zöld átállást megvalósítani, és hogyan hatnak ezek az elképzelések a társadalmi és gazdasági folyamatokra? Hogyan működnek a karbonkereskedelmi rendszerek, és milyen hatásfokkal segítik a klímasemlegesség elérését? Az USA, az EU és Kína karbonkvóta-rendszere miben térnek el egymástól, melyik a jó stratégia?

Kép
mcc_karbonkvota_251125ml-2.JPG

Az előadók többek között rámutattak, hogy bár az uniós stratégia ambiciózus célokat tűz ki, különösen a 2050-es határidejű karbonsemlegességi vállalást illetően, ezek megvalósítása jelentős gazdasági és társadalmi terhekkel is jár, amelyeket az emberekkel el kell tudni fogadtatni. Magyarország ugyanakkor az EU-s átlaghoz képest rugalmasabban és egy technológia-fókuszú megközelítéssel halad előre, ám a kibocsátáscsökkentési pálya betartása nekünk is komoly kihívást jelent.

Kép
mcc_karbonkvota_251125ml-4.JPG

A beszélgetés központi témája a karbonkvóta-rendszer hatékonysága volt. A szakértők rámutattak, hogy bár az EU ETS elvileg piaci alapú, költséghatékony megoldást kínálna a kibocsátások mérséklésére, a gyakorlatban gyakran torzításokkal és adminisztratív túlterheléssel működik. Kérdéses az is, hogy a kvóták drágulása valóban ösztönzi-e a vállalatokat a technológiai modernizációra, vagy inkább versenyképességi veszteséget okoz az európai ipar számára, amely a karbon kvóták vevője, így kénytelen a kvóták árát is beépíteni a járművek árába, amelyek így nyilván drágábbak lesznek vagy lehetnek, mint az Európán kívüli konkurenseké.

Az USA, az EU és Kína rendszerének összehasonlítása jól szemléltette: a globális szereplők eltérő megközelítései jelentős hatással vannak a világgazdasági folyamatokra, a versenyre, és a karbon-szivárgás jelenségére.

Kép
mcc_karbonkvota_251125ml-3b.JPG

Az eseményen a résztvevők képet kaptak arról, hogy a karbonkereskedelmi rendszerek önmagukban nem jelentenek csodafegyvert a klímasemlegesség eléréséhez. A piaci eszközök csak akkor működnek hatékonyan, ha kiszámítható szabályozási környezet, technológiai fejlesztések és reális, társadalmilag is elfogadható átállási pálya egészíti ki őket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.