A női kosárlabda Euroligában a csoportkör első szakaszának utolsó körét játszották szerdán. A DVTK HunTherm a négy csapatos C-csoport 3. helyéről várta a 6. fordulót, és a spanyol Valencia BC elleni meccse előtt rendezték meg a kvartett másik mérkőzését: Olympiacos SFP – Fenerbahce Opet 47-99 (8-31, 18-18, 13-30, 8-20). Ez az eredmény azt jelentette, hogy mivel a görög bajnok kikapott az Euroligában még száz százalékos török aranyérmestől, a pireuszi gárda nem tudta megelőzni a Diósgyőrt, így Völgyi Péter vezetőedző együttese, a spanyolországi meccs eredményétől függetlenül, annak kezdése előtt elkönyvelhette a klub második legeredményesebb nemzetközi szereplését. Ugyanis a csoportkör második szakaszába, a legjobb 12 közé, az F jelű hat csapatos csoportba jutott a DVTK HunTherm (ettől jobb eredményt eddig egyszer ért el a Diósgyőr, amikor a 2023/24-es évadban az Euroligában a legjobb nyolc közé került).
A DVTK HunTherm hiányzói
A Diósgyőr a valenciai összecsapáson kénytelen volt nélkülözni két sérült játékosát, Lelik Rékát és Kányási Veronikát, akik el sem utaztak a spanyolországi meccsre, illetve Monika Grigalauskytét is, aki ott volt ugyan a meccsen, de kézműtétje után még nem volt bevethető állapotban.
Hullámzás
A meccs kezdése után, a hazai csapat góljait követően Takács Boglárka szerezte a Diósgyőr első találatát (5-2), majd a folytatásban is a hazaiak jeleskedtek, gyors támadásaiknak köszönhetően a negyed közepére hét pontra nőt az előnyük (14-7). Ám innen a DVTK HunTherm következett, a zsinórban elért 6 pontjukat elsősorban jó védekezésüknek köszönhették (14-13). Aztán a hullámzásban ismét a Valencia került felülre, nyolc pontos fórjukat Aho Tyra gólja csökkentette a játékrész végén (21-15).
A második menet elején a vendégcsapat drukkerei örülhettek, annak, hogy a diósgyőriek spanyolja, Paula Ginzo egyenlített (21-21). Ezt követően ismét összekapta magát a Valencia BC, a 17. percben nyolcpontos előnyüket mutatta az eredményjelző (32-24). Ezt a negyednek a végén, a derekasan harcoló Diósgyőr részéről, Bella Smuda gólja csökkentette (38-33).
Nyílt az olló
A meccs 23. percében a remekül játszó Kayla Alexander találatával ment 10 pont fölé a Valencia BC (46-35). A diósgyőri időkérés sem segített a piros mezeseken, elkezdett nyílni az olló (54-39), és ha Aho Tyra nem mutatott volna kiváló teljesítményt, még rosszabbul állt volna a csapat (59-45).
A negyedik játékrészben a nyolcas rotációval játszó, és egyre fáradó DVTK HunThermmel szemben tovább növelte előnyét a jobb erőkből álló Valencia (71-51), akik az október 23-i, miskolci 35 pontos sikerült követően ezúttal ,,csak” 23 ponttal győzték le a piros-fehéreket.
A folytatás
A vereségétől függetlenül a DVTK HunTherm folytathatja Euroliga szereplését, a csoportkör második szakaszában, a versenykiírás szerint december 10-én a francia Basket Landes együttesét fogadják a DVTK Arénában, december 17-én az olasz Umana Reyer Venezia vendégei lesznek, január 14-én pedig a spanyol Casademont Zaragoza érkezik Miskolcra (mindhárom együttes ellen itthon és idegenben is játszik meccseket február 4-ig a Diósgyőr).
Addig a DVTK HunTherm csapatára még több bajnoki vár, az elsőt ezen a héten szombaton 17.00-tól, a szintén veretlen NKA Universitas Pécs vendégeként játsszák.
| Valencia BC (spanyol) – DVTK HunTherm 81-58 (21-15, 17-18, 21-12, 22-13) Valencia, 2500 néző. V.: Teixeira (portugál), Dahra (francia), Podkowinska (lengyel). Valencia BC: ROMERO 10, ARAUJO 13/3, Buenavida 2, Fiebich 6/3, Alexander 26. Csere: Lekovic 4, Fam 2, Casas 2, ABDELKADER 13/9, Saravia 2, Llompart 1. Vezetőedző: Ruben Burgos. DVTK HunTherm: Aho N. 7/3, Miklós M. 4, Takács B. 2, Westbeld 9/3, GINZO 12. Csere: Smuda 9, AHO T. 11/6, Toman P. 2, Poczkodi 2. Vezetőedző: Völgyi Péter. |