Ugrás a tartalomra

Egységgé forrtak össze a Veczán Pál kórustalálkozó dallamai

Létrehozva
A kórustalálkozó mesterkurzusán részt vevő énekkarok közös koncertet adtak a rendezvénysorozat záróalkalmán a Zenepalotában.
Kép
veczan_pal_korustalalkozo_20251130-ot_04.jpg
Gyönyörű dallamok csendültek fel a Zenepalotában is. Fotók: Osztie Tibor

Már hagyomány, hogy a Veczán Pál kórustalálkozón fellépő énekkarok egy közös produkció keretében búcsúztatják az ökumenikus szellemiségű programsorozatot, amely ezúttal november 23. és 30. között bűvölte el a miskolci közönséget, Veczán Pálné és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. (MKK) szervezésében. 

Ezt a különleges záróhangversenyt, most november 30-án, advent első vasárnapján este rendezték meg, hogy a karácsonyra való hangolódás és áhítat még teljesebb legyen. Bár a kórustalálkozó jellemző helyszínei a belváros más-más keresztény felekezetű templomai voltak, a záróakkordnak a Zenepalota adott otthon. 

Kép
veczan_pal_korustalalkozo_20251130-ot_02.jpg

Idén azok a kórusok álltak össze egy nagy énekkarrá, akik részt vettek Prof. Dr. Kamp Salamon Károli Gáspár és Liszt Ferenc díjas karmester és kórusa hétvégi mesterkurzusán, amit új elemként szintén a 31. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó keretében szerveztek meg. 

Kép
veczan_pal_korustalalkozo_20251130-ot_06.jpg

A zárókoncert műsorában megszólalt Bach lenyűgöző muzsikája és felcsendültek Jeney Zoltán és Rheinberger dallamai. Az énekkarok mellett szólistákat - Szabó-Farkas Petra szoprán, Szabó Péter tenor és Dr. Tarczali Áron Sebestyén basszus – és a Camerata Miskolc Kamarazenekart is hallhatta a közönség, illetve Mekis Péter felemelő orgonajátékát. 

Az immár több mint három évtizedes Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó jövőre is várja az egyházi zene és a kórusmuzsika kedvelőit. 

Kép
veczan_pal_korustalalkozo_20251130-ot_07.jpg

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.