Ugrás a tartalomra

Hiánypótló, új képzés indul a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Az észak-magyarországi régióban hiánypótló, nyolc féléves képzés egy olyan, a jövőnek szóló karrierlehetőség, amely társadalmi megbecsülést is kínál.

Új építőmérnöki alapszak indul a Miskolci Egyetemen 2026 szeptemberétől - adta hírül az egyetem.

A Miskolci Egyetem közleménye szerint a nyolc féléves, hiánypótló képzés olyan mérnököket képez, akik a tervezéstől a kivitelezésig képesek irányítani építési projekteket. A szak különlegessége, hogy a hallgatók a klasszikus építőmérnöki tudás mellett olyan speciális területeket is elsajátítanak, mint a geotechnika, a felszín alatti vizekhez kapcsolódó mérnöki problémák kezelése, illetve a fenntartható és környezetbarát építési megoldások.

A képzés erős ipari kapcsolatainak köszönhetően a diákok valódi projektekben vehetnek részt, és versenyképes tudással léphetnek a munkaerőpiacra.

Az új szak először a Miskolci Egyetem december 4–5-i Nyílt napján mutatkozik be - írták a közleményben.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.