Ugrás a tartalomra

Városvezetői generációk párbeszéde Soltész Nagy Kálmán örökségéről

Létrehozva
Szerdán különleges, lokálpatrióta hangulatú konferenciával tisztelgett a város egyik legmeghatározóbb polgármestere, a december 6-án 120 éve elhunyt Soltész Nagy Kálmán előtt Miskolc.
Kép
rogosz_snk_120_12_03-014.jpg
Fotó: Rogosz Péter

A Polgármesteri Hivatal dísztermében megrendezett eseményen városvezetők, történészek, gazdasági szereplők és a Miskolczi Pincék Dalárdája idézték fel azt az életművet, amely döntően formálta Miskolc modern arculatát.

A programot Mikita Dorka színésznő és Kardos Katalin házigazda nyitotta meg, majd Tóth-Szántai József polgármester beszéde következett. A városvezető arról beszélt: Soltész Nagy Kálmán példát mutatott abban, hogyan lehet egy közösséget felemelni a legnagyobb válság után is.

– Olyan nehéz, embert próbáló eseményekkel nézett szembe, amelyekkel reméljük, nekünk soha nem kell majd – fogalmazott, hozzátéve, hogy a közös alapértékek mentén ma is bizalommal kell fordulnunk egymás felé.

Kép
rogosz_snk_120_12_03-043.jpg


 

A semmiből építette újjá a várost

A nagy árvíz mindössze 37 nappal követte polgármesterré választását, és az ország történetének egyik legtöbb áldozatot követelő természeti katasztrófájává vált. Soltész Nagy Kálmán azonban a romokból, 23 éven át tartó munkával új, modern várost épített fel. E korszakot később könyvben is megörökítette.

A városáért végzett emberfeletti munkájáért 1881-ben a Ferenc József Lovagrendet, 1891-ben királyi tanácsosi címet kapta meg. Soltész Nagy Kálmán 1889-ben az akkor alakult Miskolczi Athléta Kör első elnöke lett, az egyesület az egyik legkorábban alapított vidéki sportegyesület volt.

Kováts Ágoston, a Miskolc utcáin szerkesztője hangsúlyozta: Soltész Nagy olyan életutat járt be, amely túlnőtt saját korán. A siker szerinte nem ajándék, hanem képesség – és ebben a 19. század végi polgármester kvázi prototípussá vált.

Kép
rogosz_snk_120_12_03-035.jpg

 

Múlt és jelen egy asztalnál

A Reiman Zoltán helytörténész, a Városháza civil kapcsolati referense által vezetett beszélgetésben már a közelmúlt volt a fókuszban. Tóth-Szántai József sikerei között említette a Bükk Városa programot, amely a geotermiától a turizmusig számos területet fog össze, és amelynek kapcsán nem „one-man-show”-ként, hanem kifejezetten csapatmunkaként értékeli a város vezetését.

Céljai között szerepel, hogy a ciklus végére közös nevezőre jusson a város. Mint mondta: „aki szereti a várost, drukkoljon annak sikerérért – ahogyan én is drukkoltam elődömnek.”

Veres Pál korábbi polgármester egyetlen szóval jellemezte saját ciklusát: szolgálat. Nagy-nagy örömére szolgált az ipari területek maximális kihasználása, a TOP-os pályázatok lezárása, valamint a közösség megerősödése.

A legnehezebb időszakként a COVID-járványt és az energiaválságot említette. Büszke arra az átfogó városfejlesztési programra, amelyet a kormány számára állítottak össze, és külön kiemelte, hogy a 2024-es önkormányzati átadás–átvétel országosan is mintaszerű volt szerinte. Meggyőződése, hogy Miskolc akkor lehet sikeres, ha újra egységes közösséggé válik – akár egy új, széles körű „nagykoalíció” keretében.

Pfliegler Péter korábbi alpolgármester arról beszélt, mekkora sikerélményt jelentett a 2010-es évek városvezetésének Miskolcra hozni a Takatát (ma Joyson), amely mintegy ezer új munkahelyet teremtett. Emellett a belváros „élettel való megtöltését” és a tapolcai strand felújítását is sikerként könyvelte el.

A legnagyobb kihívás szerinte ma is a fiatalok megtartása. A Kisavast a város egyik legnagyobb, valójában máig kiaknázatlan lehetőségének nevezte.

Kép
rogosz_snk_120_12_03-005.jpg

Már rég megénekelték

A konferencia egyik legmeghittebb része az 1899-ben készült dalárda-tabló ünnepélyes átadása volt, amelyet Tóth-Szántai József polgármester végzett el. A Miskolczi Pincék Dalárdája műsora különleges hangulatot teremtett – annál is inkább, mert Soltész Nagy Kálmán maga is tagja volt a dalárdának. Ennek apropóján ünnepélyesen felkérték a mostani városvezetőt, hogy kövesse nagy elődje útját, és csatlakozzon hozzájuk a jövőben.

Később a város gazdasági kulcsszereplői is megosztották tapasztalataikat és terveiket: a Bihall Tamás, Hajdú László, Mohácsi Gábor, Kondás Vilmos és Sándor Zsolt részvételével zajlott beszélgetés a turisztikai lehetőségektől a vállalkozásfejlesztésig több területet is érintett, kiemelve: a helyi identitás és a gazdaság egymást erősíthetik.

A szervezők zárásképp bemutatták a Soltész Nagy Kálmán életét és munkásságát feldolgozó új kötetet. Az ünnepélyes programot Jacsó Pál előadása zárta.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.