Izgalmas programokkal, látványos bemutatókkal, különleges képzési ajánlatokkal, labor- és kollégiumi látogatással várja nyílt napjain a pályaválasztás előtt álló diákokat a Miskolci Egyetem, december 4-én és 5-én, csütörtökön és pénteken. Az esemény kiváló alkalom arra, hogy a továbbtanulásban gondolkodó középiskolások személyesen tapasztalhassák meg a Miskolcon elérhető képzések sokszínűségét és gazdagságát. Továbbá találkozhassanak az egyetem vállalati partnereivel.
Itt mutatkozik be a 2026 szeptemberében induló Építőmérnöki szak, amelyre először az idei felvételi időszakban jelentkezhetnek a diákok.
A pályaválasztási program első napján, csütörtökön a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kara is tartott bemutató órákat a Zenepalotában, Papp Sándor dékán megnyitójával. Nyílt napjukat koncerttel zárták a Zenepalota Bartók termében, amelyen a kar oktatói és hallgatói lépnek a közönség elé.
A számok magukért beszélnek
„Az ország egyik legjobb egyetemén járnak. Magyarországon hatvannégy felsőoktatási intézmény működik. Hallgatói létszám tekintetében a Miskolci Egyetem a 11. helyen áll. Oktatói kiválóságban a 7.-ek vagyunk. Továbbá azon tizenkét hazai egyetem egyike vagyunk, amely tagja nagyon komoly nemzetközi felsőoktatási rangsornak. Tehát a minőség és a mennyiség együtt érvényesül a Miskolci Egyetem” – mondta megnyitó köszöntőjében Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.
Hozzátette, 8 karon 274 szak, valamint 7 doktori iskola működik és 1800 férőhelyes a kollégium. Több mint kétszáz vállalati partner együttműködésével folyik az oktatás. Ennek is köszönhető, hogy a Miskolci Egyetemen végzett hallgatók a diplomájuk megszerzését követően körülbelül két-három hónap alatt, szakterületüknek megfelelően el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.
„Azt gondolom, hogy mindenki, aki minket választ, úgy érzi majd pár évtized elmúltával, hogy a legjobb döntést hozta az életben – állíthatom ezt rektorként és oktatóként is, mint a Miskolci Egyetem egykori hallgatója, aki nem bánta meg ezt a döntést. A nyílt napon tájékozódjanak, ismerkedjenek az egyetemmel! A kollégáim mindenben állnak rendelkezésükre és február 15. éjfélig a felvi.hu oldalon jelöljék meg a Miskolci Egyetemet. Érezzék jól magukat nálunk” – kívánta a jelenlévőknek az egyetem rektora.
Szívesen maradna Miskolcon
A nyílt nap megnyitóját követően stábunk kollégái körülnéztek a Miskolci Egyetem Díszaulájában a standok között és néhány fiatalt kérdeztek, miért érdeklődik az intézmény iránt.
- Kifejezetten a Gazdaságtudományi Kar miatt jöttem el a nyílt napra. Több szak is érdekel, leginkább a kereskedelem és marketing, a nemzetközi gazdálkodás és a gazdálkodás és menedzsment – osztotta meg stábunkkal Nagy Kata. - Már több hallgatóval beszélgettem, akik egyre inkább meggyőztek, hogy jó választás a Miskolci Egyetem. Nagyon sokat segítettek abban, hogy formálják, milyen irányba tanuljak majd tovább végül. Mivel miskolci lakos vagyok, így, ha erre az egyetemre jelentkezem, nem kell messzire mennem, a családom könnyebben tudja támogatni az utamat és nagyon sok barátom már eleve idejár – árulta el.
A tanári pálya vonzza
- Sok jót hallottam a Miskolci Egyetemről és előnyös lenne számomra, ha a megyén belül maradnék, mivel Ózdról érkeztem. Ezért első helyen fogom megjelölni az intézményt és magyar-angol szakos tanárnak szeretnék jelentkezni – fejtette ki Csipkés Kristóf. – A Miskolci Egyetem hírneve is vonz, ráadásul nálunk az iskolánkban pályaorientációs eligazításon szintén jelen voltak. Ott is olyan információkkal szolgáltak, ami felkeltette az érdeklődésemet. Úgyhogy nem volt kérdés, hogy meglátogatom a nyílt napot és szétnézek. Egyszerűen, csak azért, hogy tájékozódjak és belekóstoljak, milyen lenne itt – részletezte.
Elmondta, az általános iskolai tanára szerettette meg vele a magyart és a tanári pálya mindig érdekelte, így evidensnek tűnt, hogy az általa választott szak megfelelő lenne a számára.