Ugrás a tartalomra

Újabb bajnok lép fel Diósgyőrben

Létrehozva
A DVTK HunTherm megkezdi ez Euroliga csoportkör második szakaszát. A francia bajnokságlistavezetőjét fogadja a DVTK HunTherm.

A DVTK HunTherm női kosárlabdacsapata a legrangosabb kontinentális sorozatban játszik szerdán 18.00-tól mérkőzést a Basket Landes ellen, Miskolcon a DVTK Arénában. A piros-fehérek az Euroliga csoportkör második szakaszában, az F-csoport 1. fordulójában fogadják a francia bajnokot.

Kép
DVTK HUNTHERM - Sopron Basket 84-54
Újabb mérkőzést játszik a DVTK HunTherm. Fotó: Horváth Csongor

DVTK HunTherm: az egyik legjobb 

Már most biztos, hogy történelmének egyik legjobb eredményét éri el a nemzetközi porondon a diósgyőri női kosárlabdacsapat, ugyanis bejutott az Euroliga legjobb 12 együttese közé, és ettől jobbat csak egyszer produkált, két éve, amikor a legjobb 8 közé került, és a sorozat négyes döntőjébe jutásért küzdött. Ebben az évadban más a lebonyolítás, mint akkor, a 2023/24-es évadban volt, ahogy tavaly, úgy a mostani idényben is hatcsapatos döntőt rendeznek. Ahhoz, hogy a Diósgyőr ide bekerüljön kisebb csodára lenne szükség, ugyanis a csapatok a csoportkör második szakaszába magukkal hozták a csoportkör első szakaszában elért összes eredményüket, és mivel a DVTK HunTherm mindössze egy meccset tudott nyerni, a görög bajnok, az Olympiacos SFP elleni hazai találkozót, így az utolsó helyről várja az F-csoport 1. fordulóját. Amelyből egy mérkőzést már le is játszottak kedden este: a spanyol csapatok csatájában, az ottani bajnokság listavezetője, a Casademont Zaragoza idegenben győzte le a tavalyi bajnokot, a Valencia BC együttesét (70-63-ra), azt a gárdát, amelyik oda-vissza könnyedén verte az Euroliga csoportkör első szakaszában, a C-csoportban a Diósgyőrt (Miskolcon 35, Valenciában 23 ponttal nyertek a narancsosok).

Kép
DVTK HUNTHERM - Sopron Basket 84-54
A DVTK HunTherm (fehérben) a Basket Landes csapatát fogadja. Fotó: Horváth Csongor

Összehúzta

A spanyol testvérharcban elért zaragozai siker összehúzta az Euroliga F-csoport első öt helyezettjét, a 6. helyen álló DVTK-nak a csoportkör második szakaszának hat fordulójában minimum 4 meccset kellene nyernie ahhoz, hogy továbbjutást érő helyen, legalább a 4. pozícióban végezhessen, és az EL hatos döntőjébe jutásért léphessen pályára.
A négy siker begyűjtése illuzórikusnak tűnik, mert a már említett Casademont Zaragoza mellett az olasz bajnokság tavalyi ezüstérmese, az idei sorozatukban a 2. helyen álló Umana Reyer Venezia előtt a tavalyi francia bajnok, a galloknál az idei évadban is az élen álló Basket Landes csapata lesz az első ellenfél.

Kép
EL tabella

Egylabdás vereségek

Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője a meccs előtti napon úgy nyilatkozott, hogy Basket Landes kellemetlen, de nem legyőzhetetlen ellenfél. Tényleg nem az, hiszen a 2025/26-os sorozatban lejátszott 16 tétmeccsük közül négyet már elveszítettek: az évad elején a francia Szuperkupában maradtak alul a Flammes Carolo csapatával szemben (52-61), majd a Casademont Zarogoza tudott nyerni Mont-de Marsanban, Euroliga összecsapáson (70-73), aztán a francia bajnokságban az Anger vendégeként kaptak ki (75-73), legutóbb pedig EL-csoportmérkőzésen, az Umana Reyer Venezia vendégeként maradt el a győzelem (57-56). Vagyis többször veszítettek egylabdás meccset.
A DVTK HunThermnek nem lesz könnyű dolga a Basket Landes ellen, hiszen az elmúlt hetekben két alapemberét, Kányási Veronikát és Monika Grigalauskytét is nélkülözni volt kénytelen Völgyi Péter vezetőedző, és emiatt szűkebb rotációval játszott a csapat. A Diósgyőrre ebben az évben, a mostani Basket Landes elleni találkozót is ideszámítva, még négy összecsapás vár, két könnyebb bajnoki mellett (ezen a héten szombaton a VBW CEKK Cegléd érkezik Miskolcra, a jövő héten vasárnap a Vasas Akadémia otthonába látogatnak), egy Euroliga találkozón is pályára lépnek, a jövő héten csütörtökön Olaszországban, a Umana Reyer Venezia otthonában szerepelnek.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.