Ugrás a tartalomra

Újabb kiesők a DVTK HunTherm csapatánál

Létrehozva
A DVTK HunTherm az év utolsó hazai mérkőzését játssza szombaton. A VBW CEKK Cegléd csapatát fogadja a DVTK HunTherm.

A női kosárlabda NB I 12. fordulójának keretében szombaton 17.30-tól rendezik meg a DVTK HunTherm – VBW CEKK Cegléd mérkőzést, a DVTK Arénában.

A diósgyőri csapat a 2. helyen áll a tabellán 10 győzelemmel 1 vereséggel, ennek éppen a fordítottját hozta össze eddig az alulról második, vagyis a 12 csapatos bajnokságban az utolsó előtti helyen álló ceglédi gárda, akik 1-szer nyertek, 10-szer pedig kikaptak. Csodaszámba menne, ha Pest vármegyei együttes vissza tudna vágni a DVTK HunTherm gárdájának a szezonnyitón, a két és fél hónapja elszenvedett 83-51-es vereségért. Még úgy is, hogy a piros-fehérek jelenleg sok gonddal küzdenek. Ugyanis a diósgyőri csapatnál nem, hogy javulna a helyzet, a bevethető játékosok számát illetően, hanem rosszabbra fordult, mint volt a legutóbbi meccsen, a szerdán hazai környezetben a francia Basket Landes ellen 7 ponttal elvesztett (70-77) Euroliga találkozón. Ez utóbbi meccsről Kányási Veronika és Monika Grigalauskyte hiányzott sérülés miatt, és bár egyikük visszatér, másik két játékos viszont kiesett.

Kép
DVTK Huntherm - Basket Landes 70-77
Miklós Melinda (fehérben) kéz sérülése miatt nem bevethető a DVTK HunTherm csapatában. Fotó: Mocsári László

A DVTK HunTherm gondjai

– Az év utolsó hazai mérkőzésén, a karácsonyi szünet előtt szeretnénk ajándékot tenni a szurkolók karácsonyfája alá, a Cegléd ellen kötelező feladat a győzelem megszerzése – nyilatkozta a minap.hu weboldalnak Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője, aki arra a kérdésünkre, hogy mi a helyzet játékos fronton, a következőket válaszolta: – Kányási Veronika már pályára léphet, Monika Grigalauskyte visszatérésére azonban még várni kell. Sajnos, a szerdai meccshez képest vannak olyanok, akikre nem számíthatok: Kathryn Westbeld napok óta betegséggel küzd, de ennek ellenére a csapat rendelkezésére állt, ám most biztos, hogy szüksége van a pihenésre, reméljük néhány nap alatt javul annyit az állapota, hogy az idén még pályára tud lépni. Rajta kívül Miklós Melinda sem tud játszani a Cegléd ellen, mert szerdán egy nagy ütést kapott a kezére, a csontja is megrepedt, emiatt egy rögzítő kötést kapott.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.