A női kosárlabda Euroliga csoportkör második szakaszában, az F-csoport 2. fordulójában a DVTK HunTherm csapata Olaszországban, az Umana Reyer Venezia együttesének vendége volt csütörtökön este.
A diósgyőri gárdában két olyan játékos is a kezdőcsapatban kapott helyet, akik az előző mérkőzésről, mérkőzésekről hiányoztak: Kathryn Westbeld betegsége után tért vissza, Monika Grigalauskyte pedig műtétjét követően, hét hét elteltével jelentkezett ismét játékra. A litván center újra aktiválásával az eddigieknél jobb szerkezetű csapattal tudott kiállni a Diósgyőr.
A DVTK HunTherm kapaszkodása
A meccs elején a hazai csapat vezetett (11-5), a DVTK HunTherm pedig kapaszkodott. Annak köszönhetően, hogy lepattanó szerzésben nem maradtak le a diósgyőriek, szorossá tudták tenni az eredményt (13-12), és az első játékrész végére, - a helyszínen lévő lelkes piros-fehér drukkerek támogatásával - egy labdán belül voltak (19-17).
A második menet elején beragadt a DVTK HunTherm, az első 78 másodpercben Bella Smuda ugyan betalált, de közben kapott kilenc pontot a vendég együttes, így Völgyi Péter vezetőedző időt kért (28-19). A pauza használt, Lelik Réka, Kathryn Westbeld is bevert egy-egy triplát, így a piros mezesek felzárkóztak (30-27). A Diósgyőr szépen termelte a hárompontosokat, a meccs első felében hét eredményes távoli dobásuk volt (39-38). Amikor pedig a negyed végén egy picit eltávolodott az olasz együttes (45-38), Aho Tyra szerzett dudaszós faultos kosarat (45-41).
Kicsúszott a kezükből
A harmadik negyed elején a DVTK HunTherm megint jól nyomta a hármasokat, Kányási Veronika ilyenjével átvették a vezetést a vendégek (47-49). Nagyon elkapta a ritmust a Diósgyőr, és mivel Kathryn Westbeld és Kányási Veronika ebben a játékrészben már a második triplánál járt, így a 24. percben időt kért a Venezia (50-57). A Diósgyőr 12. hárompontosát Lelik Réka zúzta a gyűrűbe (50-60), és ez ekkor összeszedett tisztes előnyéből a játékrész végéig nyolcat megőriztek (56-64).
A negyedik felvonás elején megint 10 pontra nőtt a vendégek előnye (56-66), de rövid időn belül a Diósgyőr már lőtávolon belül volt (66-70). Kétszáznegyvennégy másodperc volt még hátra, amikor 70-75-nél kért időt a Diósgyőr, és jöhetett az idegőrlő hajrá. A hazai csapat sok faulttal kosarazott, de Kaila Charles, a DVTK HunTherm csapatával 2024-ben magyar bajnoki címet szerzett kosaras alaposan lecsökkentette a különbséget, a 38. percben szerzett triplával (75-77). A Diósgyőr büntetőkkel lépegetett, miközben az olaszok centere Joyner Holmes kipontozódott, 97 másodperccel a vége előtt pedig Mariella Santucci egyenlített (79-79). Kathryn Westbeld tempódobása ért célba az utolsó minutumban, de ezt Kaila Charles büntetőkből kiegyenlítette (81-81). 12 másodperccel a vége előtt Kathryn Westbeld ellen fújtak be a játékvezetők támadó faultot, majd nem sokkal később Ivana Dojkic dobhatott büntetőket, és ezzel megnyerte a meccset a Venezia a végére energiában elfogyó Diósgyőrrel szemen (83-81).
| Umana Reyer Venezia (olasz) – DVTK HunTherm 83-81 (19-17, 26-24, 11-23, 27-17) Velence, 300 néző. V.: Tomic (horvát), Ivanovic (szerb), Music (szlovén). Umana Reyer Venezia: CHARLES 14/3, Pasa 7, CUBAJ 14/6, Dojkic 9/3, Holmes 15/9. Csere: Mavunga 6, SANTUCCI 13/3, Fassina 5/3. Vezetőedző: Andrea Mazzon. DVTK HunTherm: Aho N. 2, LELIK 17/9, Takács B. 2, WESTBELD 19/15, Grigaluskyte 9/3. Csere: Kányási 11/9, Ginzo 2, SMUDA 11, Aho T. 6/3, Toman P. 2. Vezetőedző: Völgyi Péter. Kipontozódott: Holmes (38.). |