Ugrás a tartalomra

Aranyvasárnapi termelői nap várta a kilátogatókat

Létrehozva
Aranyvasárnap igazi ünnepi kavalkád fogadta a látogatókat Miskolcon a Termelői napon, ahol a helyi termelők és kézművesek portékái, valamint a karácsonyi hangulat találkoztak. Az esemény közösségi térként is szolgált, lehetőséget teremtve a termelők és a vásárlók személyes találkozására az ünnepi készülődés jegyében.
Kép
Termelői nap a Hősök terén

A kínálat ezúttal is rendkívül széles volt: a standokon a lekvároktól és szörpöktől kezdve a kézműves sajtokon és húsokon át egészen a szirupokig és pálinkákig számos házi finomság sorakozott fel, de textiltermékek és egyéb kézműves alkotások is helyet kaptak. Több árusnál kóstolásra is lehetőség nyílt, így az érdeklődők megismerkedhettek a helyi termékek ízvilágával.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Termelői nap kínálata folyamatosan bővül: a látogatók horgolt ajándéktárgyakkal, növényi alapú tisztítószerekkel, valamint egyre népszerűbb, újrahasznosított alapanyagokból készült használati eszközökkel és ruházati cikkekkel is találkozhattak. Az ünnepek közeledtével karácsonyi nyalánkságok, apró ajándékok, csecsebecsék és dekorációk is megjelentek a standokon, így sokan itt szerezték be az ünnepi meglepetéseket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.