Ugrás a tartalomra

Felkerült a harmadik tető is

Létrehozva
Újabb, jelentős mérföldkő a Diósgyőri Várban.
Kép
diosgyori_var_epkar_251211_facebook.jpg
Forrás: Facebook/Épkar Zrt.

A közelmúltban újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Diósgyőri vár felújítása. A helyére került a délkeleti torony tetőszerkezete is. A látványos munkáról a kivitelező Épkar Zrt. közösségi oldalán számolt be, ahol azt is jelezte, hogy a munkálatok ütemezetten haladnak.

A két másik toronyra már korábban felkerült a faszerkezetet és a cserepek. Nagy Lajos király 14. századi, négysaroktornyos várának rekonstrukciójával a legnagyobb turisztikai jelentőségű látványosságot tervezik létrehozni.

A gótikus stílusban, provanszi és itáliai stílusjegyekkel felépített vár az építtető Nagy Lajost (több másik várkastély mellett) királyi székhelyül szolgálta. Ezt követően Luxemburgi Zsigmond is többször megfordult itt, majd pedig 1424-ben feleségének, Borbálának ajándékozta a várat, amely ekkor vált a királynék várává.

Kép
diósgyőri vár

Ahogy arról a minap.hu beszámolt, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület „Jövő vár” rendezvényén nemrégiben azt mondta Hollósy András alpolgármester, miniszteri biztos, hogy a megújuló várnak nemcsak múltja, hanem jövője is van, és teljesen újra kell gondolni a turisztikai attrakció szerepét. A külső és a belső vár 3-3 ezer négyzetméternyi kiállítótereit tartalommal kell megtölteni.

Kép
diósgyőri vár

A fejlesztést és nagyszabású rekonstrukciós munkát az Épkar Zrt. és az FK Raszter Zrt. konzorciuma kivitelezi. A felújított vár a tervek szerint legkésőbb 2026 negyedik negyedévében nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

(További fotókat IDE kattintva talál.)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.