Ugrás a tartalomra

Kétszázhúszan lesznek a bálban

Létrehozva
A régió egyik legnagyobb mulatságát január 24-én, szombaton estétől másnap hajnalig rendezik meg Miskolcon.
Kép
friedlcsaba.jpg
Friedl Csaba, a labdarúgó játékvezetők báljának főszervezője. Fotó: KT

A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága Játékvezetői Bizottságának hagyományos évadzáró-évadnyitó bálját az Egyetemi Étterem és Rendezvényház Gasztroműhelyében 18 óra 45 perctől tartják. Az eseményen köszöntik a törzsgárda tagokat, majd megjutalmazzák az idei esztendő legjobbjait. 

– Az előzetes jelentkezések alapján mondom, hogy kétszázan egészen biztosan leszünk, de még a kétszázhúszas létszám is összejöhet – kaptuk a hírt Friedl Csaba főszervezőtől.

A díjátadást közös vacsora követi, majd táncmulatság következik. 
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.