Ugrás a tartalomra

Egyedülállóan mutatja be a zenei életet

Létrehozva
A napokban megjelent a Miskolci Rocklegendák második kötete.
Kép
Miskolci Rocklegendák
Miskolci Rocklegendák II.

A ’60-as évek elejétől a pop-beat-rock zene születésétől Miskolcon számos olyan zenekar tevékenykedett, amelyek meghatározó szerepet játszottak nemcsak a város, hanem az ország könnyűzenei életében is. A ’73-as Miskolci Rockfesztivált követően a várost a Rockzene Fellegvárának nevezték, aminek alapját olyan nevek és zenekarok képezték, mint például a Kex és az Edda Művek, amelyek akik országos szinten is kiemelkedőt alkottak.

Még jobban rákapcsolt

A város könnyűzenei történetét számos új fiatal és tehetséges zenekar vitte tovább. 1995-2000 környékén a miskolci pop-rock zenei élet – ha lehet – még jobban rákapcsolt és olyan új, tehetséges bandák születtek, országos szinten is meghatározó szerephez jutottak: például a Holdviola, a Paddy & the Rats, a Bohemian Betyars, a Miskolc Dixieland Band, de kimagasló zenei teljesítménnyel ott sorakoznak a többiek: a Miskolci Illés Emlékzenekar, Sky Fanatic, Áll-a-tok, V-Tech. Ugyanakkor nagyon kevesen vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy ezek a ma már országos szinten jegyzett zenekarok Miskolcról indulva érték el a sikereiket.

Napjainkig

A Miskolci Rocklegendák II. kötet 2000-től napjainkig újabb húsz zenekar pályafutását végigkísérve ismertet meg Miskolc pop-rockzenei életével. A második kötet változatos zenei palettát mutat be, hiszen az idők folyamán számos új zenei irányzat született. Miskolc méltán lehet büszke nemcsak a régi, hanem az új zenei generáció kiemelkedő tehetségeire is.

Az első fecske

A Miskolci Rocklegendák II. hiánypótló kiadvány. A második kötet – kiegészítve az elsőt – országos szinten egyedülállóan szintetizálja Miskolc pop-rockzenei életét. A vármegyei szintű városok közül ez az „első fecske”: hat évtized ívén át mutatja be egy város pop-rockzenei életét.

A Miskolci Rocklegendák II. háromszáz oldalas kötet, amely számtalan fekete-fehér fotóval és ötvenkét színes oldalon több száz fotó segítségével idézi fel a történteket és eseményeket.

Jó tudni
A Miskolci Rocklegendák II. kötetének szerzője Bárdos István idegenforgalmi szakember, a Reflex vezetője és énekese. A könyv előszavát dr. Csatáry Bence tudományos kutató és Pataky Attila, az Edda frontembere írta.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.