Ugrás a tartalomra

Indul az öthetes őrület: a 35 nap 11 tétmeccse

Létrehozva
A DVTK HunTherm női kosárlabdacsapata szombaton már bajnokit játszik. Hazai pályán kezdi az évet a DVTK HunTherm.

A DVTK HunTherm női kosárlabdacsapata a tavalyi év utolsó bajnokiját december 21-én játszotta. A Vasas Akadémia elleni, idegenbeli 27 pontos siker után 13 nappal, a téli szünetet követően, újabb bajnoki meccs vár a piros-fehérekre. Az NB I 14. fordulójában, szombaton 17.30-tól rendezik a DVTK HunTherm – ELTE BEAC Újbuda mérkőzést, a DVTK Arénában. 
– Pillantok alatt elrepült az a néhány nap pihenő, amit előtte már nagyon vártunk, de így szokott ez lenni – mondta Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője. – Egy hét után állt ismét edzésbe a csapat, de az influenzaszezon egy picit közbeszólt. Több játékosunk is kénytelen volt edzéseket kihagyni a hét elején, de január első munkanapján kezdett helyreállni a rend, remélem, hogy szombaton mindenki bevethető lesz. A BEAC ellen nyertünk idegenben is, most is ez az elvárás, ezen a meccsen azon lesz a hangsúly, hogy visszazökkenjünk a régi kerékvágásba, ugyanis elég kemény sorozat előtt állunk. Harmincöt napon belül 11 tétmérkőzés vár ránk, a jövő héten szerdán az NKA Universitas Pécs ellen egy nagyon fontos Magyar Kupa meccset játszunk, amelynek a tétje a négyes döntőbe jutás.

Kép
DVTK HUNTHERM - UNI Győr 99-55
Kathryn Westbeld (a labdával) a DVTK HunTherm játékosa magyar állampolgár lett. Fotó: Mocsári László

A DVTK HunTherm két játékosáról

A diósgyőriek szakvezetőjét két játékosról is kérdeztük, Miklós Melinda egészségügyi állapotáról érdeklődtünk, illetve arról, hogy mit jelent a magyar, a diósgyőri kosárlabda számára, hogy az amerikai Kathryn Westbeld december 23-án megkapta a magyar állampolgárságot.
– Miklós Melinda kézsérülése javul, de még nincs teljesen rendben, függetlenül attól, hogy az elmúlt napokban már velünk edzett – mondta Völgyi Péter, majd így folytatta: – Ami pedig csapatunk légiósát, Kathryn Westbeldet illeti: a magyar állampolgársága a válogatott keretének összeállításánál jelenthet előnyt, viszont klubszinten, a bajnoki kiírás, a versenyszabály értelmében változatlanul légiósnak számít, vagyis a külföldi sportolóra vonatkozó előírások vonatkoznak rá. Úgyhogy a bajnokikon nem tekinthetünk rá magyar játékosként.

Kép
női kosárlabda tabella
A női kosárlabda NB I állása.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.