Nem mindenkinek okoz bosszúságot az a több mint húsz centiméteres hó, amely a napokban borította be Miskolcot. A gyerekek szinte tobzódnak a mély hóban, amely az utóbbi években már igazi ritkaság lett ezen az éghajlaton. Előkerültek végre a pincékben, padláson porosodó szánkók, sílécek és a jól tapadó hóból gyúrt hógolyókkal is beindultak a nagy csaták. Nincs ez másképp a miskolci óvodákban sem.
Pásztorné Palcsó Tünde, a MIÓVI Brunszvik Teréz Sport tagóvodájának tagintézmény-igazgatója elmondta, hogy a gyerekeket alig lehet bevinni az udvarról, annyira élvezik a régen vagy talán általuk még sosem látott nagy havat.
- Egyre többet vagyunk kint a gyerekekkel, hogyha tehetjük, akkor egy picit mindig csalunk is az időből, hogy még tovább lehessenek az udvaron, és játszhassanak a hóban. Nagyon élvezik a havat, hóangyalt készítenek, havat lapátolnak, hógolyóznak és természetesen hóembert is készítenek. Nagyon jó, fantáziadús alkotásokat kreáltak az udvaron tegnap is, amikor szakadt a hó. Volt aki még hógolyókészítő eszközt is hozott, azzal nyomkodta össze a hógolyókat – osztotta meg az intézmény vezetője.
Amint azt korábban megírtuk, a miskolci önkormányzat meghirdetett egy pályázatot is az iskolások és óvodások számára, amelyben arra bíztatják őket, hogy az intézményük udvarán építsenek hóból egy hóembert, egy házikót, vagy bármilyen figurát. Mindegy mit, a lényeg, hogy használják a kreativitásukat. Aztán az alkotást fotózzák le és a képet küldjék el az önkormányzatnak. A remekművekről készült fotók – a korábbi kirakatversenyekhez hasonlóan – felkerülnek a MiskolcOn weboldalra, ahol a város közönsége megtekintheti őket és szavazhatnak arról, hogy melyeket tartják a legszebbnek, legkreatívabbnak.
A mustra végén három kategóriában hirdetnek majd nyertest: az óvodások, valamint az általános és a középiskolások között. Az önkormányzat a dicsőségen túl komoly nyereményt is felajánlott: a három első helyezett 100-100 ezer forint jutalomban részesül.
A MIÓVI Brunszvik Teréz Sport Tagóvodájában csütörtökön szorgos kis kezek dolgoztak a hóban, nagy lelkesedéssel építették az intézményük hóemberét, amellyel indulnak a pályázaton. Pásztorné Palcsó Tünde szerint jó ötlet ez a kis versengés, a kint tartózkodás öröméhez ezzel egy kis izgalom is társul.
- Nagyon jó ötletnek tartjuk. Az első gondolatunk az volt, hogy mi is csatlakozunk a kezdeményezéshez. Próbálunk az óvoda profiljának megfelelő alkotást készíteni, mivel zöld óvoda vagyunk, ezért egy zöld manót szeretnénk építeni a hóból – avatott be.
A hóból készült alkotásokról készült képeket január 9-ig várja az önkormányzat. A beküldött fotók felkerülnek majd a MiskolcOn Facebook oldalára, ahol a közönségszavazatok döntenek majd a nyertesekről. Szavazni január 15-én délig lehet. A nyertesekről lapunkban beszámolunk.