Ugrás a tartalomra

Dávid és a diósgyőri Góliát csatája

Létrehozva
A DVTK HunTherm csapata Székesfehérváron játszik bajnokit. A Dávid Kornél KA együttesének vendége lesz a DVTK Huntherm.

A női kosárlabda NB I 15. fordulójában, vasárnap 18.00-tól Székesfehérváron rendezik a Dávid Kornél KA – DVTK HunTherm mérkőzést. 
Az összecsapás kimenetele előzetesen egyértelműnek tűnik, de így volt ez a 15. forduló másik két szombati meccsén: a bajnoki címvédő, Sopron Basket csak az utolsó percben tudott felülkerekedni az ELTE BEAC Újbuda vendégeként (77-78), a listavezető NKA Universitas Pécs pedig az utolsó negyed utolsó négy percében tudta a maga javára fordítani a meccset a Csata TKK otthonában (60-65). A meglepetések tehát elmaradtak, a tabella dobogósai megmaradtak eddigi pozíciójuknál, és most a Sopron Basket előtt a második helyen álló Diósgyőrön van a sor, hogy begyűjtse a győzelmet.

Kép
DVTK HUNTHERM - Dávid Kornél KA 116-68
A DVTK HunTherm (fehérben) a mérkőzés esélyese. Fotó: Mocsári László

A DVTK HunTherm ellen még soha

Nem lesz ezt sima ügy megtenni, ugyanis a DVTK HunTherm játékosainak lélekben kell összeszedniük magukat, azok után, hogy címvődként, szerdán elbukták a Magyar Kupa negyeddöntőjét, az NKA Universitas Pécs ellen (83-66), a baranyaiaknál vizitálva. Ez azt jelenti, hogy nem lehetnek jelen a négycsapatos, március 28-29-i miskolci fináléban, ahová a pécsieken kívül az ELTE BEAC Újbuda, a Sopron Basket és a Tarr KSC Szekszárd jutott be.
A Dávid Kornél KA együttesét ebben az évadban, 2025. október 12-én a DVTK HunTherm, a DVTK Arénában közel félszáz ponttal páholta el (116-68), úgy, hogy a piros-fehérek két légiósa, Monika Grigalauskyte és Kathryn Westbeld nem játszott ezen a mérkőzésen.
A DKKA még soha nem nyert meccset a Diósgyőr ellen, óriási meglepetés lenne, ha ez változna.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.