Kilencvenedik születésnapját ünnepelte Ötvös Károly, Miskolc köztiszteletben álló szépkorú polgára. Az ünnepeltet jókedv és humor jellemezte a köszöntés során is, amely egész életét végigkísérte. Mint mondta, minden nehézségen átsegítette őt humora és pozitív hozzáállása.
Ötvös Károly 1936. január 11-én született, nagycsaládban, hetedik gyermekként. Tősgyökeres miskolci, egész életét itt töltötte. A kohászatban dolgozott sablonlakatosként, összesen 42 éven át, ahonnan nyugdíjba vonult. Mint fogalmazott, akkoriban mindenki dolgozott, abból lett a biztos megélhetés.
Feleségével 66 éve élnek házasságban, a László-napi bálon ismerkedtek meg. Szeretetben, boldogságban éldegélnek kettesben.
Nagy a család, karácsonykor tizenheten gyűltek össze a lakásukban. A nehéz időszakokat mindig humorral kezelték, betegség idején is mindig megőrizték jókedvüket.
Károly bácsi ezermester hírében áll: nincs olyan javítás, amit ne tudna megoldani, legyen szó cipősarokról, cipzárról vagy apróbb szerelésekről.
Egy hosszú élet munkája
Az ünnepeltnek jó egészséget és további boldog éveket kívánt és ajándékkal is kedveskedett Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere. Átadta a Magyarország Kormánya által adományozott emléklapot, mely a szépkorú polgárok iránti tiszteletet és hálát fejezi ki.
Ötvös Károly üzenete
Azt kívánom, érje meg mindenki ezt a kort, és még egy kis ráadást is.