Ugrás a tartalomra

A jeges úttest a sofőrök igazi próbája

Létrehozva
Aki azt hitte nincsen rosszabb a nagy hónál és a latyakos utaknál, az tévedett, az ónos jégpáncél mindent visz, ha hagyjuk.
Kép
Havas reggel
A havas, jeges út több figyelmet kíván a járművezetőktől. Fotó: Mocsári László

Az ónos eső – népies nevén a fagyóka – nem az óntartalmáról kapta a nevét, ami nulla, hanem arról, hogy egybefüggő bevonatot, burkot képez mindenen, amire csak ráesik. Ez a hol vékonyabb, hol vastagabb jégpáncél szép lehet a fákon, de életveszélyes a utakon és járdákon, ahol könnyen megcsúszik a jármű és az ember is.

Aki pedig éppen ilyenkor tanulja az autóvezetést, az duplán peches, ámbár Bencze Csaba oktató szerint, aki most megtanulja, hogyan kell a csúszós utakon vezetni, az később bármilyen útfelületen biztonsággal tud majd közlekedni. Ez lehet az öröm az ürümben. A szakember szerint a leggyakoribb hibák ilyenkor a nem megfelelően megválasztott sebesség, a túl rövid követési távolság, és a fék nem megfelelő használata.

Kép
bencze_csaba_oktato_20260116-ot_01.jpg
Bencze Csaba. Fotó: Osztie Tibor

- Amire nehezen állnak át az autósok a csúszóssá vált utakon, az az időben való fékezés. Ilyenkor többszörösére megnő a fékút, akár öt-hatszorosára is, főleg ónos esőben, a jegessé vált burkolaton. Az autóvezetők egy részének ez szokatlan és rá kell jönniük, hogy megnőtt a fékút, és emiatt jóval hamarabb kell elkezdeni fékezni, ahhoz, hogy meg tudjunk állni. Az sem mindegy, hogyan használjuk a féket, mert egy erős fékezéskor még inkább megcsúszhat a jármű. Ha például azt látjuk, hogy utol fogunk érni egy másik járművet, mondjuk egy lámpánál, már jó előre vegyük le a lábunkat a gázról és inkább kuplunggal guruljunk oda az előttünk lévő autóhoz, minthogy ne tudjunk időben megállni és beleütközzünk. Máskor is előnyös a lassításhoz, de csúszós úton különösen, ha használjuk a motorféket. Egyszerűen kapcsoljunk vissza kisebb fokozatba, ne adjunk gázt, és hagyjuk, hogy a motor lelassítsa az autót. Motorfékkel elkerülhető annak a lehetősége, hogy a kerék blokkol és megcsúszik – ismertette a gépjármű vezetési oktató.

Kép
bencze_csaba_oktato_20260116-ot_12.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Bencze Csaba a defenzív vezetésre is felhívja a járművezetők figyelmét. Sosem árt mások helyett is figyelni és védeni magunkat és utasainkat. Jeges úton számítani kell például arra, hogy az előttünk lévő autó megcsúszik, esetleg keresztbe fordul. Bármi előfordulhat, ezért jó, ha mindig készülünk nem várt eseményekre is.

- Magyarországon sok útburkolat nyomvályús, kátyús, ebből kifolyólag előfordulhat az, hogy irányt vált, keresztbe fordul vagy megcsúszik az előttünk lévő autó, avagy akár a miénk. Ha megtörténik, meg kell tudni biztonsággal állni. Sokkal nagyobb követési távolságot kell ilyenkor tartani, óvatosabban manőverezni, inkább lassabban, óvatosabban kell közlekedni, akár kikerülés vagy kanyarodás esetén. Előrelátóan kell közlekedni, nézni az előttünk lévőt, hogy időben észleljük, ha történik valami – ajánlotta.

Kép
Havas reggel
Fotó: Mocsári László

Mint gépjármű vezetési oktató a tanulókkal kapcsolatban elmondta, a tanulás hatékonyságát vagy nehézségét nem azt határozza meg, hogy tél van vagy nyár van, hanem az, hogy mennyire csinálja a leendő sofőr pontosan azokat a dolgokat, amiket kér. A téli zordabb, esetleg jeges időben történő tanulást még előnyként is fel lehet fogni, hiszen aki ilyen utakon megtanul jól vezetni, az minden más körülmény között is megállja a helyét.

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.