Tizenöt éves hagyomány az István Nádor Borlovagrend életében a Vice, vagy Vince-vesszőszentelés a diósgyőri Szűz Mária Szent Neve Templomban. Az alkalmat jellemzően a január 22-ei Zaragozai Szent Vince napjához legközelebb eső vasárnapon tartják, aki időmeghatározó szentként a bor, a szőlősgazdák, a bortermelők és Franciaországban a takácsok patrónusa is.
Ez ebben az évben január 18-ra esett, ahol a 11 órás szentmise keretében Szabó József atya diósgyőri plébános áldotta meg az idei Vice-vesszőket. A szentmisét a Miskolc Televízió HívőSzó című műsorában is közvetítik vasárnap, 16 órától. A szertartás végén Kovács Gábor operaénekes borlovag adott elő egy szép dalt, ami színesítette az eseményt és megteremtette a meghitt hangulatot.
A „Vice” egy olasz eredetű szó, a szőlővessző szinonímája, ami a szőlőtermés során levágott, de már felhasználható, fiatal vesszőket jelenti. A szőlővesszők megáldása a szőlő ültetése előtt történik, hogy a tavaszi rügyfakadás sikeres legyen – olvasható az esemény meghívóján.
Közös emlékidézés
- A Bükki borvidék számos helyéről a szőlősgazdák a frissen lemetszett szőlővenyigéket elhozzák a templomba, amit, mint minden évben, egy szépen feldíszített kosárkába teszünk. Szabó József atya nemcsak a Vice-vesszőket áldja meg, hanem a hordókban bevitt borainkat is. Kéri a Jó Istent, hogy bő terméssel jutalmazza meg a kérges kezű, hajlott hátú szőlősgazda munkáját, akik egész évben dolgoznak a szőlőben – számolt be Czupper András, az István Nádor Borlovagrend nagymestere.
Hozzátette, a szentmise végén ezeket a vesszőket a híveknek adják ajándékba és egy kortynyi borra is invitálják őket, koccintás keretében.
Népi hiedelem
- Jó érzés mindig hallani tőlük, hogy a tavalyi és tavalyelőtti szőlővesszőket is elültették, dédelgetik, amelyek többsége már kihajtott. Szívesen megőrzik a vesszőket, mert közben szüleikre, nagyszüleikre emlékeznek, akiknek Diósgyőrben még volt szőlőjük - mesélte.
Maga a Vice-vesszőszentelés hagyománya pedig arra az időjárás jósló hiedelemre vezethető vissza.
„Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince” szól a közmondás, azaz, ha megcsurran az eresz Vince napkor, akkor jó szőlőtermés lesz abban az évben. Abból is lehet következtetni a termés minőségére, hogy a megáldott és elültetett Vice-vesszők mennyire hajtanak ki – magyarázta a nagymester.
Nagy múltú városrész
Felidézte, tizenöt évvel ezelőtt néhai Mikolai Vince atyát, a diósgyőri római katolikus plébánia előző plébánosát is borlovaggá avatták. Így a hívek nagy örömére hagyománnyá volt, hogy a diósgyőri Szűz Mária Szent Neve Templomban végzik a Vice-vesszőszentelést.
- Sok szállal kötődünk Diósgyőrhöz. Valamikor a pálosok révén komoly szőlőterületei voltak ennek a városrésznek, ami most kezd újjáéledni. Emellett a Vice-vesszőszentelések alkalmával Mikolai Vince atya névnapját is ünnepeltük. Borlovagrendünk egyébként Szegedre, Ópusztaszerre és Szabadkára is kapott meghívást Vice-vesszőszentelésre – sorolta Czupper András.
Megosztotta, a korábbi években erre az alkalomra Felvidékről Királyhelmecről is jöttek, valamint az István Nádor Borlovagrend lengyelországi legátusa is képviseltette magát. Viszont az időjárási körülmények miatt, ők most nem indultak útnak.
Elmondta, több környékbeli településről is hoztak Vice-vesszőt szentelni a borlovagok a Bükki borvidékről, amelyek a következők: Bogács, Bükkzsérc, Császta, Cserépfalu, Cserépváralja, Edelény, Kács, Mezőkövesd, Sály, Tibolddaróc, Miskolc: Bedegvölgy és Diósgyőr.