Ugrás a tartalomra

Fagyos napok Miskolcon: a telet szeretik, a hideget már kevésbé

Létrehozva
Bár a miskolciak örülnek a hónak és sokan kedvelik a telet, a tartós, csípős hideg egyre nehezebben viselhető. A meteorológus szerint azonban hamarosan enyhülés érkezik, és változékonyabbra fordul az időjárás.
Kép
Újabb havazás érkezett kedden
Alaposan fel kell öltözni ebben a hidegben. Fotó: Mocsári László

Nehezen viselik a miskolciak a hideget. A hónak örülnek, a telet alapvetően szeretik, a hosszan tartó fagyos időt azonban egyre kevésbé kedvelik. Sokan kétszer is meggondolják, hogy kimenjenek a szabadba.

– Kétszer meggondolja az ember, hogy kimenjen – mondja Rádai Alexandra, aki egyébként nagyon szereti a telet, főleg a gyerekek miatt, hiszen ilyenkor lehet szánkózni.

– Csak ne lenne ennyire hideg – teszi hozzá.

A hideg miatt sokan rétegesebben öltözködnek, különösen a kisgyermekes családok figyelnek erre. Good Mira szerint jó lenne, ha inkább most lenne hó, nem pedig márciusban.

– Ilyenkor legyen hó, ne márciusban – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem is emlékszik, mikor volt utoljára igazán havas tél. Elmondta azt is, hogy régóta nem vettek téli bakancsot, de a gyermekük esetében különösen fontos a megfelelő, meleg öltözet.

Jó hír a meteorológustól

Kovács Attila, a HungaroMet Nonprofit Zrt. miskolci meteorológusa szerint hamarosan enyhülés várható. Mint mondta, déli áramlás kezdődik térségünk felett, és a magasabb légrétegekben már most is enyhébb levegő érkezik, mint amit a felszín közelében tapasztalunk.

– A vastag és összefüggő hótakaró tartja bent a hideget, főként éjszaka – magyarázta. – Enyhül az idő, felhők is érkeznek, jelentősen mérséklődik az éjszakai lehűlés mértéke, nappal pedig melegebb lesz. A hőmérséklet nulla fok köré emelkedik.

A meteorológus hozzátette, hogy az időjárás változékonyabbá válik: nedvesebb levegő érkezik szombattól. Eleinte havazás is előfordulhat, később azonban ónos eső és eső is eshet. A jövő hét első felében nagyobb mennyiségű csapadék érkezhet, ennek mértéke azonban egyelőre még bizonytalan.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.