Ugrás a tartalomra

Kötelező győzelem kategória

Létrehozva
A DVTK HunTherm vasárnap este bajnokit játszik. A sereghajtó vendége lesz a DVTK HunTherm.

A női kosárlabda NB I 17. fordulójában, vasárnap 19.00-tól BKG-Prima Szigetszentmiklós - DVTK HunTherm mérkőzést rendeznek. A tabella második helyén álló diósgyőri együttes szerdán Franciaországban játszott Euroliga mérkőzést, amelyen 20 ponttal, 79-59-re maradt alul a Basket Landes vendégeként. A piros-fehérek nagy menetelés közben vannak, hiszen heti két meccset játszanak, a mostani bajnokit követően szerdán 18.00-tól hazai környezetben újabb Euroliga találkozó vár rájuk, az olasz Umana Reyer Venezia gárdáját fogadják a DVTK Arénában. Ám ez előtt még, amolyan kötelező feladatként, nyerni kell Szigetszentmiklóson.

Kép
DVTK HUNTHERM - Csata 77-48
A DVTK HunTherm (fehérben) Szigetszentmiklóson lép pályára. Fotó: Mocsári László

A DVTK HunTherm célja

– A BKG-Prima Szigetszentmiklós csapata az idén megszerezte az évad első győzelmét, két hete az UNI Győrt győzték le 83-81-re, hazai pályán játszva, de ettől függetlenül a tabella utolsó helyén állnak – mondta Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője, majd így folytatta: – Két Euroliga meccs között játszunk ellenük, és a szerda és a vasárnap között nagy a különbség. Kötelező a győzelem, ezt a meccset hozni kell, a bajnokság, a jó alapszakasz helyezés ugyanis fontos a számunkra.

Kép
kosár NB I állása

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.