Ugrás a tartalomra

Kórusmuzsika és különleges hangszerek szólaltak meg a selyemréti katolikus templomban

Létrehozva
Palestrina kóruszenéjével és viola da gamba muzsikával folytatódott az ingyenes egyházzenei koncertsorozat szombaton.
Kép
Egyházzenei koncert január 31-én, Fotó: Mocsári László
A viola da gamba mellett furulya szólalt meg. Fotók: Mocsári László

„Egyházzenei matiné” címmel rendezte meg a Magnificat Egyházzenei Intézet január 31-én, szombat délelőtt következő hangversenyét, a már hagyományossá vált helyszínen. A Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus adott felemelő koncertet Gergely Péter Pál karvezetésével. Vendégelőadóként Szászvárosi Sándor viola da gamba művész érkezett, akivel Szurasenkó Dániel blockföteművész játszott virtuóz módon. 

Kép
Egyházzenei koncert január 31-én, Fotó: Mocsári László
A Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus Palestrinával készült

A kiemelkedő itáliai reneszánsz zeneszerző Giovanni Pierluigi da Palestrina születésének 500. évfordulóját tavaly ünnepelték, ezért most többek között az ő szerzeményei közül hallhatott a közönség, de megszólalt Gabrieli, Mendelssohn és Kilar muzsikája is. 

Az eseményen a Magnificat Egyházzenei Intézet díjait is átadták. Életműdíjat kapott egyházzenei munkásságáért Gergely Péter Pál, a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus és a Szent Ferenc Kórus karnagya. Civil támogatói díjat pedig Ziegler Györgynének, a miskolci Életért a Rák Ellen Egyesület és a Rákbetegek és Barátaik klub vezetőjének, valamint Tokai Editnek, a kazincbarcikai Teljes Életért Egyesület elnökének nyújtottak át, mert toborzással, népszerűsítéssel segítették a programsorozatot.

Kép
Egyházzenei koncert január 31-én, Fotó: Mocsári László
A koncertsorozat széles körű érdeklődésre tart számot

Az egyházzenei koncertsorozat februárban folytatódik, amelynek részleteiről korábban már írtunk.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.