A labdarúgó NB I 20. fordulójában, vasárnap 12.45-kor DVTK – Kisvárda MG mérkőzést rendeznek Diósgyőrben. A hazai környezetben szereplő piros-fehérek – ahogy a szabolcsi csapat is – 3-2-es vereséggel kezdte a 2026-os esztendőt. A DVTK egy hete a Debreceni VSC vendégeként, kétgólos előnyről kapott ki, és ezzel három meccsre nyúlt a vereség sorozatuk.
Javítana a DVTK
Érthető módon, a mostani találkozón javítani szeretnének. A Kisvárda MG elleni meccs előtt a DVTK részértől Bényei Ágoston nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.
– Nagyon várjuk már azt, hogy hazai pályán is, úgymond megnyissuk az évet – mondta a 22 éves középpályás, akinek ebben az évadban a DVSC elleni meccse volt a 14 bajnokija, és az ötödik olyan mérkőzése, amelyen kezdőként kapott bizalmat. – Sajnos, nem sikerült jó rajtot vennünk Debrecenben. Hogyha egy kicsit visszatekintünk, nyilván nagyon jó lett volna, nagyon jó hatással lett volna a társaságra, a szurkolókra, mindenkire, hogy ha sikerül megnyerni a meccset, szóval nagyon nagy szükség lett volna a győzelemre, de azt gondolom, hogy most be tudjuk pótolni azt, ami nem sikerült Debrecenben. Nyilván mindenki látta, mindenki tudja mi történt, de azt gondolom ilyen a futball és röviden csak azt tudnám mondani: egy nagyon jó csapat stadionjában léptünk pályára, és azt, hogy 2-0-ról fel tudtak állni, nyilván úgy is nézhetjük, hogy ez a mi gyengeségünk, de én azt gondolom, hogy ez az ő erősségük. Szóval tudjuk, hogy milyen az NB I, és nagyon sajnálom, hogy kicsúszott a kezünkből a mérkőzés, de azt gondolom, hogy tanultunk belőle, és leszűrtük a következtetéseket. Úgyhogy nagyon várjuk már azt, hogy hazai pályán játszhassunk és tudjunk 3 pontot szerezni, bizonyítani azt, hogy el tudunk indulni felfelé a tabellán.
Fókuszálni
A beszélgetés során szóba került, hogy hogy Debreceni VSC elleni meccs első félideje jól sikerült, Bényei Ágoston szerint, amit elterveztek, azt maximálisan megoldották, direktebb támadójátékkal, a második labdák begyűjtésével, a párharcok agresszív megvívásával.
– Ezt kellene átültetni, kivinni a pályára most is – mondta Bényei Ágoston. – Bár amúgy azt gondolom, hogy a Kisvárda ellen lehet, hogy egy kicsit másfajta játékra lesz szükség. Az ugye azért jellemző ránk, hogy mindig egy kicsit máshogy készüljünk az adott ellenfelekre, ami szerintem teljesen jól van így, hiszen minden meccs más stratégiát igényel. De azt gondolom, hogy ezt a viszonylag direkt, egész sok helyzetes támadójátékot át lehet, és át is kell vinni a jövőbe. Nyilván amin javítani kell az az, hogy a az ilyen ilyen szituációkban nagyon ott kell lenni fejben és nagyon fókuszálni kell. Hiszen az előző meccsen 2-0-s előnyünknél volt két nagyon nagy sanszunk, és ki tudja mi lett volna, hogyha azok bemennek. De felesleges ezen utólag agyalni, annyi a fontos, hogy aki esetleg hibázott, az tanuljon belőle. Ez mindenkinek jó tanulság, hogy akár egy ilyen viszonylag könnyűnek tűnő helyzetben is nagyon oda kell figyelni és nagyon fókuszálni kell.
A Kisvárda ellen
És, hogy mi lesz, mi lehet a Kisvárda MG ellen?
– Már említettem, hogy általában azért jellemző ránk, hogy egy kicsit mindig alkalmazkodunk az ellenfélhez, ez most is így lesz. Viszont azt nem gondolnám, hogy nagyon nagyon sokat kell változtatni. Nyilván ez az edzők és a stáb, a videóelemző dolga, hogy ezeket megnézzék és elmondják nekünk, hogy akár egy pontrúgásnál, akár egy bármilyen rögzített helyzetnél, vagy kontra helyzetnél, mik azok az apróságok, amikre külön oda kell figyelni. De azt gondolom, hogy azok az alapok, amik megvoltak Debrecenben, főleg az első félidőben, azokat vinni kell tovább – mondta Bényei Ágoston, aki így folytatta a Kisvárda MG jellemzését: – Meglepően jól állnak szerintem, és amire különösen figyelni kell ellenük, hogy sokszor van olyan, hogyha az ellenfeleik egy kicsit mintha belekényelmesednének a meccsbe, akkor tudnak kapcsolni egyet és gólt szerezni, vagy veszélyesen játszani. Azt gondolom, hogy jellemző rájuk az, hogy stabilan védekeznek, és kontráznak néha, és amit az előbb mondtam, ez az ellenfél csapatára is átragadhat, hogy kicsit semmilyenné válik a mérkőzést. Persze ezt nem negatív értelemben mondom. Lehet, hogy ezt pontosan és szándékosan használják így, és utána azokban a fontos pillanatokban tudnak gólokat szerezni, és ezért is vannak ott a tabellán, ahol.
A hangulatról
Az interjú során szóba került az is, hogy milyen most a diósgyőri csapat hangulata.
– Azt gondolom, hogy a csapat mentális erejével vagy a fókusszal egyáltalán nincs gond, ez a debreceni meccs is olyan volt, amire általában azt szokták mondani, hogy ilyen a futball, és ezzel most egyetértek – mondta Bényei Ágoston. – Hiszen tényleg olyan pillanatokban kaptuk a gólt, illetve úgy is lehet mondani, hogy olyan pillanatokban szerezte a Debrecen a gólokat, ami lélektanilag elképesztően fontos, mind a két fél szempontjából. Nekünk ugye az, hogy visszajönnek a meccsbe, nekik pedig az, hogy egyre lejjebb és lejjebb nyomtak minket azzal, hogy már a félidő végén betaláltak. Szóval nem gondolom, hogy mentálisan gyengék lennénk. Az viszont talán elmondható, hogy a Debrecen mentálisan erősebb volt, mint mi, de ez egy ugyanolyan szegmense a focinak, mint a taktika, vagy a fizikalitás. Persze ebben is lehet fejlődni. És igen, egy ilyen nehéz helyzetben mutatkozik meg az igazán, hogy mennyire is vagyunk jó csapat és mennyire vagyunk összetartó csapat, de azt gondolom, hogy sem ezen a meccsen, sem korábban, egyszer nem volt ezzel probléma, nem volt olyan, hogy egymásra mutogassunk, vagy mást hibáztassunk.
Valahogy meg kell nyerni
Az is téma volt a középpályással folytatott beszélgetés során, hogy hosszú idő után kapott újra helyet a kezdőcsapatban, hiszen legutóbb – 11 fordulóval ezelőtt, akkor is a DVSC ellen – 2025. szeptember 27-én volt kezdő.
– Nagyon bízom benne, hogy több lehetőséget kapok majd, mint az ősszel. Azt gondolom, hogy a munkamorálommal akkor sem volt, és most sincs probléma. Egyszerűen sok mérkőzésen máshogy döntött a mester – mondta Bényei Ágoston. – Nyilván erre én úgy tudok reagálni, hogy még keményebben dolgozok. És most úgy tűnik, hogy ennek megvan az eredménye. Plusz ugye a felkészülésnek, hogy ott is végig egészséges voltam, és jól sikerültek az edzőmeccsek is, de ezt nem szeretném elkiabálni. Nagyon bízom benne, hogy ismét a kezdőben fogok szerepet kapni, de ha nem, az is benne van, remélem, hogy akkor is pályára kerülök és valamennyi perc, valamennyi idő alatt tudom bizonyítani azt, hogy igenis a kezdőben van a helyem.
A 22 éves labdarúgóval készült interjú során az is szóba került, hogy mennyire fontos lenne a Kisvárda MG elleni mérkőzés megnyerése.
– Valahogy meg kell nyerni a meccset és be kell gyűjteni a három pontot. Igazából tényleg csak magamra és a csapatra fókuszálok, igyekszem átragasztani mindenkire azt a győzni akarást, ami bennem is van, és még nagyon sok társamban is megvan. Bízom benne, hogy sikerül megnyerni a mérkőzést – mondta Bényei Ágoston.
Várható kezdőA DVTK várható kezdőcsapata: Sentic – Szakos, Szatmári, Bárdos, Bokros – Vallejo – Babos B., Bényei, Keita, Pető – Colley. |