Ugrás a tartalomra

Hagyományos kocsonya a Calypsóban a fesztivál idején

Létrehozva
A Kocsonyafesztiválhoz kapcsolódó „a kocsonya az asztalhoz ül” kezdeményezéshez a Calypso Kisvendéglő is csatlakozott: az étterem idén is a jól bevált, hagyományos ízekkel várja a vendégeket a fesztivál napjaiban.

Deutsch Miklós, az étterem tulajdonosa elmondta, hogy a Calypso számára a kocsonya és a Kocsonyafesztivál már régóta összetartozik.

– Körülbelül huszonöt éve csatlakoztunk a Kocsonyafesztiválhoz, azóta minden évben árusítunk kocsonyát az étteremben – fogalmazott. Mint mondta, tősgyökeres miskolciként természetes számára, hogy részt vesz minden olyan városi megmozdulásban, amely a helyi közösséget erősíti.

Az idei fesztiválra is nagy lelkesedéssel készülnek.

– Nagyon várjuk, szerintem ez az egyik legjobb rendezvény a városban – tette hozzá. A kínálat azonban nem a kísérletezésről szól: a Calypso Kisvendéglő a klasszikus irányvonal mellett marad.

– Mi hagyományos sertéskocsonyával készülünk. Maga az étterem is hagyományos, így a kocsonya is az lesz – hangsúlyozta.

A vendéglátós örömmel fogadta az éttermeket összefogó kezdeményezést is, amely a fesztivál idején az asztalokhoz viszi a kocsonyát.

– Harmincöt éve vagyok a főutcán, de ilyen jellegű összefogás korábban nem volt. Nagyon örültem, amikor megkerestek, és szívesen veszek részt ebben a közös gondolkodásban – mondta Deutsch Miklós.

A Calypso Kisvendéglő így idén is a megszokott, házias ízekkel járul hozzá a Kocsonyafesztivál gasztronómiai hangulatához, bizonyítva, hogy a miskolci kocsonya hagyománya továbbra is élő része a város életének.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.