Ugrás a tartalomra

Közelebb a döntéshez: nyílt nap a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
A felsőoktatási felvételi jelentkezési határidő előtt tartott nyílt napot csütörtökön a Miskolci Egyetem, ahol az intézmény átfogó képet adott képzéseiről, campuséletéről és a továbbtanulási lehetőségekről.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A nyílt nap célja az volt, hogy a felvételizés előtt álló fiatalok megismerhessék az egyetemet, az oktatási kínálatot és az egyetemi mindennapokat. Murva Izabella Tiszaújvárosból érkezett, elmondása szerint tudatosan készült a látogatásra.

– Azért jöttem nézelődni, mert ide szeretnék majd jelentkezni. Kíváncsi voltam, milyen az egyetem épülete és milyen képzések közül lehet választani. A logisztikai mérnök szak érdekel leginkább – mondta.

Szintén Tiszaújvárosból érkezett Tóbi Amanda, aki elsősorban benyomásokat szeretett volna gyűjteni.

– Nagyon kíváncsi voltam, hogy néz ki az egyetem, és mit mesélnek azok, akik itt tanulnak. Engem leginkább a jogi kar érdekel – fogalmazott.

Kép
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen

Az eseményen Szűcs Péter innovációs és tudományos rektorhelyettes hangsúlyozta: a nyílt napot kifejezetten azért szervezték meg, hogy megkönnyítsék a diákok döntését a jelentkezési határidő előtt.

– Átfogó információs napot szerettünk volna tartani a Miskolci Egyetem életéről: az oktatási programokról, a kulturális és sportlehetőségekről, a kutatásokról, valamint a lakhatási feltételekről – mondta.

Kiemelte: az egyetem jelenleg mintegy tizennégyezer hallgatóval működik, és céljuk, hogy a következő félévekben tovább növeljék ezt a létszámot.

Kép
fotó: Mocsári László

– Nyolc karon, rendkívül széles spektrumon kínálunk képzéseket a humán és a reál területeken egyaránt, ráadásul nemcsak magyarul, hanem angol nyelven is. Olyan megújuló oktatási palettát nyújtunk, ahol mindenki megtalálhatja a számára megfelelő szakot – hangsúlyozta.

Szűcs Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években jelentős infrastrukturális fejlesztések valósultak meg az egyetemen.

– Megújultak a kollégiumok, az egyetemi menza, új könyvtár és modern oktatási-kutatási épületek jöttek létre. Egy gyönyörű, nemzetközi környezetben kínálunk nemzetközileg elismert képzéseket – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.