Ugrás a tartalomra

Mielőtt balesetet okozhattak volna

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 12 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

A rendőrök télen is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, nagy kockázatot jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy a járművezetés ittas vagy bódult állapotban bírósági eljárást is maga után vonhat - olvasható a police.hu-n.

A vármegye útjain november 2-8. között két közúti közlekedési balesetet okozott ittas sofőr. Ugyanakkor a járőrök az adott időszakban 12 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt balesetet okozhattak volna.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan vagy bódultan vezetnek járművet, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik!

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.