Ugrás a tartalomra

Újabb polgármesteri bejelentés a DAM-ról

Létrehozva
Aláírták a szerződést. Márciusban újabb stációjába lép a felhagyott ipari terület újjáélesztése.

Miskolc többségi tulajdont szerzett a DAM-ban! Március 2-án indul a „Vasgyári Kör” elnevezésű városi konzultáció, ahol közösen gondolkodhatunk a terület jövőjéről. Három évtized után újra a miskolciak dönthetnek arról, merre haladjon a DAM jövője. 
Építsük együtt Miskolcot! 

- írja közösségi oldalán Miskolc polgármestere. 

 

 

Tóth-Szántai József videóüzenetében felidézi: a város a kormányzat 6 milliárd forintos támogatásával 33,6 hektár területet vásárolt, az ingatlanegyüttes 20.880 négyzetméter, ebből 5.100 négyzetméter irodaépület, valamint csaknem 6 ezer négyzetméternyi műhely- és raktárterület. A területhez utak, vasúti sínek, egy komplett vasútállomás, valamint ipari létesítmények, hűtőtornyok és kémények tartoznak.

Ez nem csupán egy adásvétel, ez egy történelmi lépés és hatalmas lehetőség Miskolc számára. És itt nem állunk meg

- fogalmaz a városvezető.

Kép
DAM bejárás

A konzultáció indításáról lapunk már korábban is  hírt adott. Tóth-Szántai József már akkor is hangsúlyozta: "egy közvagyon sorsáról döntünk, és ami a városé, arról a városnak kell véleményt mondania. Ezért március másodikától megkérdezzük a miskolciakat, mit gondolnak a DAM területének jövőjéről".

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.