Ugrás a tartalomra

A Romzsa Tódor alkotói Miskolcon

Létrehozva
A Romzsa Tódor című életrajzi film vetítése után közönségtalálkozón osztotta meg gondolatait a miskolci nézőkkel Bokor Attila rendező és Kakasy Dóra színész szombat este. Az alkotók a film születéséről, a történet személyes jelentőségéről és a forgatás élményeiről is beszéltek.
Kép
romzsa_todor_kozonsegtalalkozo_20260221-ot_02.jpg
A Romzsa Tódor alkotói Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor

Az életrajzi alkotás a XX. századi keresztényüldözés egyik legismertebb magyar mártírjának életét mutatja be. A filmben a háború, az üldöztetés és a politikai elnyomás árnyékában követhetjük végig Romzsa Tódor püspök rendíthetetlen kiállását, hűségét népéhez és megingathatatlan ragaszkodását a hitéhez.

Egy igazi Jézus-történet

Bokor Attila elmondta: a történet még televíziós főszerkesztői időszakában került a látókörébe.

– Amikor elmesélték nekem ezt a történetet, azonnal éreztem, hogy ez egy igazi Jézus-történet. Ugyanaz történt Romzsával is: a hite és az emberekre gyakorolt hatása miatt vált veszélyessé a hatalom szemében – fogalmazott.

A rendező hangsúlyozta: törekedtek arra, hogy a film szinte teljes egészében a valós eseményeket kövesse.

– A legnehezebb része a forgatókönyv megírása volt. Volt olyan jelenet, amelynek mondatait egy hétig formáltam, újraírtam, amíg megszületett a végleges változat – mondta.

Hozzátette: az alkotócsapat rendkívül egységesen dolgozott.

– Az egész forgatás nagyon harmonikus volt. Mindenki teljes erővel, odaadással dolgozott, mintha egy család készítette volna a filmet – emelte ki.

Kép
romzsa_todor_kozonsegtalalkozo_20260221-ot_07.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Teofila nővér szerepében Kakasy Dóra

A közönségtalálkozón szó esett a Teofila nővért alakító Kakasy Dóra szerepéről is, akit a rendező külön méltatott. A színésznő arról beszélt, hogy személyesen is talált kapcsolódási pontot a karakterhez.

– Amikor azon gondolkodtam, mi a legfontosabb jellemzője Teofila nővérnek, arra jutottam, hogy a kitartása. Én sem szeretem könnyen feladni a dolgokat. Ha valamiért küzdök, az utolsó pillanatig megyek – mondta.

Úgy fogalmazott: a szerep számára az önismeretről és az alázatról is szólt.

– Az embernek fel kell tudnia ismerni, mi az, ami még rajta múlik, és mi az, ami már nem. Ehhez alázat kell, és ez nem mindig könnyű – tette hozzá.

Kép
romzsa_todor_kozonsegtalalkozo_20260221-ot_08.jpg
Kakasy Dóra. Fotó: Osztie Tibor

Kakasy Dóra a forgatás hangulatáról is beszélt.

– Bár a film drámai hangvételű, a forgatások közötti idő nagyon jó hangulatban telt, sok könnyed, vidám pillanatunk volt – idézte fel.

A közönségtalálkozón a nézők személyesen is kérdezhettek az alkotóktól, akik országos vetítéssorozat keretében mutatják be a filmet. A rendező elmondása szerint minden állomáson erős érzelmi visszajelzéseket kapnak a közönségtől.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.