Ugrás a tartalomra

A keddi jégeső után ez vár ránk

Létrehozva
Előbb az északnyugati, majd az északkeleti szél élénkül meg, ez pedig kis kettősséget hoz hazánkba.
Kép
jégeső Miskolc
Jégeső csapott le Miskolcra február 24-én.

A keddi jégeső után a HungaroMet Nonprofit Zrt. időjárás előrejelzése szerint estére a keleti tájak kivételével csökkent a felhőzet. A keleti összeáramlási zóna mentén, hozzávetőlegesen a Miskolc-Békéscsaba vonal környezetében azonban záporok, zivatarok még kialakulhattak, majd késő estére ott is megszűnt a csapadék.

Felhős ég, borongós idő

Szerdán is többnyire sok napsütésre lehet számítani a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Keleten viszont maradhatnak délutánig felhős, borongós körzetek, arrafelé néhol zápor előfordulhat, másutt csapadék holnap sem várható. Az északnyugati szelet estig még nagy területen élénk, erős lökések kísérhetik, éjszakára átmenetileg legyengül a légmozgás.

Szerdán újra megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, majd délután a keleties irányba forduló szél.

Plusz fokok

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között valószínű, de az északi völgyekben ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán nagyrészt 9 és 14 fok között alakul, de a tartósan felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal hűvösebb marad az idő.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.