Ugrás a tartalomra

Megnyitotta legújabb miskolci áruházát a Lidl

Létrehozva
A beruházás egy meglévő épület több hónapon át tartó, teljes körű felújításával és átalakításával valósult meg. A József Attila utca 74. szám alatti újdonsült létesítmény csütörtök reggel fél hétkor nyitott.
Kép
lidl_nyitas_260226ml-6.jpg
Megnyitotta legújabb boltját a Lidl Miskolcon. Fotó: Mocsári László

Az új üzlet a vállalat közlése szerint kiemelt jelentőségű a hazai hálózatban: az ország második legnagyobb eladótérrel rendelkező Lidl-áruháza ugyanis a most megnyílt. A boltban a diszkontlánctól megszokott választék – élelmiszerek, friss pékáruk, zöldségek-gyümölcsök, valamint időszakos akciós termékek – fogadta a vásárlókat már a nyitás első napján.

Kép
lidl_nyitas_260226ml.jpg

A gördülékenyebb kiszolgálás érdekében hagyományos és önkiszolgáló kasszákat is kialakítottak. A nyitás napján külön akciókkal és promóciókkal várták az érdeklődőket, sokan már a reggeli órákban sorba álltak az áruház előtt.

A fejlesztés során hangsúlyt kapott az energiahatékonyság: az épület korszerű hőszivattyús hűtő-fűtő rendszert és hővisszanyerős szellőztetést kapott. A parkolóban négy elektromosautó-töltőt helyeztek üzembe, az autóval érkezők számára pedig több mint 160 férőhelyet alakítottak ki.

Kép
lidl_nyitas_260226ml-18.jpg

A beruházás mintegy 30 új munkahelyet teremtett a városban. Az áruház február 26-án reggel 6.30-kor nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt, és már az első napon jelentős érdeklődés mellett kezdte meg működését.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.