Ugrás a tartalomra

A Vasgyár, az Avas és Hejőcsaba is érintett egy közösségfejlesztő projektben

Létrehozva
Elindult az „Együtt a helyi közösségekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.
Kép
minap_indito_20251017-ot_09.jpg
Illusztráció. Fotó: Osztie Tibor

Helytörténeti kutatások, közösségi beszélgetések, generációk közötti tudásátadást segítő programok, valamint kulturális rendezvények és közösségi események valósulnak meg a projekt keretében, mely a közösségi terek aktiválására és a helyi értékekre épülő kezdeményezések támogatására is hangsúlyt fektet.

A városháza Sajtó-, Kommunikációs és Városmarketing osztályának közleménye szerint cél, hogy kulturális közösségfejlesztési folyamatokon keresztül megerősítsék a Miskolc városrészeiben – az Avas, a Vasgyár és Hejőcsaba területén – működő mikroközösségek identitását és társadalmi szerepvállalását.

Az önkormányzat a Széchenyi Terv Plusz program keretében indította el az „Együtt a helyi közösségekért!” című projektet, a fejlesztés a TOP Plusz Fenntartható humán fejlesztések (ESZA) elnevezésű felhívás támogatásával valósul meg.

A 2025 és 2029 között megvalósuló fejlesztéshez Miskolc önkormányzata 200 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el, 100 százalékos támogatási intenzitás mellett.

A projektet az önkormányzat konzorciumi együttműködésben valósítja meg a Herman Ottó Múzeummal, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.-vel és a Miskolczi Pincék Asztaltársaságával.

A fejlesztés forrását az Európai Szociális Alap Plusz és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

A fejlesztés eredményeként erősödik a helyi összetartozás és a közösségi részvétel, új mikroközösségek jönnek létre, valamint bővülnek a társadalmi bekapcsolódás lehetőségei a nők, idősek, gyermekek, romák és fogyatékossággal élők számára.

A projektről bővebb információt IDE kattintva olvashat.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.