Ugrás a tartalomra

Siker volt a tavaszindító növénycsere a könyvtárban

Létrehozva
Mag- és növénycsere programmal várta az érdeklődőket a Miskolci Egyetem Könyvtára. A kezdeményezés célja a fenntarthatóság erősítése és a kertbarát közösség építése volt.
Kép
virag_mag_csere_egyetem_250227ml-2.jpg
Növényeket és magvakat csereberéltek két napon át az egyetem könyvtárában. Fotó: Mocsári László

Csütörtökön és pénteken rendezték meg a „Vessük el együtt a tavaszt!” elnevezésű programot a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár és Múzeum épületében. A látogatók megoszthatták, elcserélhették egymással a feleslegessé vált vagy túlszaporodott szobanövényeiket és vetőmagjaikat.

Pappné Dudás Anita könyvtáros elmondta: a tavasz közeledtével különösen aktuálisnak érezték a felhívást.
– Február 26-án és 27-én intézményünk nyitvatartási idejében vártuk az érdeklődőket, akik szívesen elhozták és elcserélték másokkal a megunt vagy túlszaporodott növényeiket, vetőmagjaikat. Közeledik a tavasz, ezért most szerettünk volna lendületet adni a kertbarátoknak és a növények szerelmeseinek – fogalmazott. Hangsúlyozta: a program nemcsak cserelehetőséget kínált, hanem szemléletformáló szerepet is betöltött.

– Az esemény célja, hogy felhívja az egyetemi polgárok és a könyvtárlátogatók figyelmét a környezet- és természettudatosságra. Nem titkolt szándékunk az is, hogy közösséget építsünk mindazokkal, akiket érdekel a kertészkedés és a fenntarthatóság – tette hozzá.

Kép
virag_mag_csere_egyetem_250227ml.jpg

A könyvtárban egész évben működik Növénycserepont becsületkasszás alapon, amelyhez bárki csatlakozhat.
– Ha elvisznek egy növényt, hozzanak helyette egy másikat. Szeretnénk minden tavasszal meghirdetni a mostanihoz hasonló rendezvényt, és tervezzük a könyvtár körüli kertek tavaszi felfrissítését, valamint tematikus előadások szervezését is – mondta a könyvtáros.

A szervezők szerint a kezdeményezés nagy érdeklődést váltott ki.
– Örömmel láttuk, hogy a családok a gyerekekkel együtt készültek, otthon gyökereztetnek, ültetnek növényeket, és nagy lelkesedéssel válogatnak nálunk. Ilyenkor beszélgetnek, könyveket keresnek, mosolyokat látunk az arcokon. Hiszünk benne, hogy valami hasznosat és szépet építünk a növénybarátokkal együtt – hangsúlyozta Pappné Dudás Anita.

A program jó alkalmat kínált arra, hogy az érdeklődők már a tavaszi kertészkedési szezon előtt új növényekkel és inspirációval gazdagodjanak.

Kép
virag_mag_csere_egyetem_250227ml-6.jpg

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.