Ugrás a tartalomra

Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban

Létrehozva
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Kép
Supersum Alapítvány téli ruhagyűjtés. Fotó: Juhász Ákos
Fotó: Juhász Ákos

Halmokban állnak a zsákok a Supersum Közhasznú Alapítványnál, bennük adományok, amelyeket napok óta nem tudnak kiszállítani a rászoruló családok számára. A korábban használt kisbuszuk ugyanis csak kölcsönben volt, és jelenleg nincs járművük, tevékenységük áll. Most ők szorulnak segítségre.

Bernasconi-Bús Katalin, az alapítvány kuratóriumi elnöke a Miskolc Televízió híradójának elmondta, a hozzájuk beérkező rengeteg adományt csak egy kisbusz segítségével tudják kiszállítani a rászorulóknak. A gyűjtés mellett tehát ki is szállítanak.

– Szükségünk lenne egy ilyen járműre, már csak azért is, hogy eljuthassunk rendezvényekre. Egy 9 személyes kisbusz lenne az álom – fogalmazott.

Kép
supersum_mikulascsomag_251104ml-2.jpg
Bernasconi-Bús Katalin kuratóriumi elnök

Tavaly decemberben 600 rászoruló, illetve fogyatékkal élő gyermekhez juttatta el a Mikulást a Supersum. Az alapítvány 2020-ban kezdte meg működését azzal a céllal, hogy nehéz helyzetbe került családokat segítsenek. Naponta húsz önkéntessel dolgoznak azon, hogy jobbá tegyenek sorsokat.

– Krízishelyzetbe jutott kisgyerekes családok, gyermekintézmények, fogyatékkal élő gyermekek – mások mellett őket is támogatjuk, iskolákat, óvodákat folyamatosan segítünk, ahogy például kórházakat is – sorolta Bernasconi-Bús Katalin.

Tavaly áprilisban a GYEK Onko-Haematológiai osztályát támogatta az alapítvány a hetedik alkalommal megrendezett jótékonysági futással. Mint megtudtuk, idén májusban egy rendkívüli futást szerveznek, melynek a bevételét a kisbusz megvásárlására fordítják. A cél 10 millió forint összegyűjtése.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.